Covid19-koronavírus-járvány Magyarországon

A fertőzöttek számának 1 havi változása 100 000 lakosra vetítve

A 2020-as Covid19-koronavírus-járvány magyarországi első regisztrált esetét március 4-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök mint a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs irányítója, az első elhunyt beteget pedig március 15-én jelentették. Március 18-án Müller Cecília országos tisztifőorvos, epidemiológiai szakember már arról adott tájékoztatást, hogy Magyarországon bárhol jelen lehet a fertőző vírus.

A járvány eddig három hullámban tört az országra. Az első, márciusban kezdődő hullám során az aktív esetek száma egészen május elejéig nőtt, meghaladta a 2000-et is, majd folyamatosan csökkenni kezdett. Ez a csökkenés július második feléig tartott, ám ettől kezdve a szám először lassú, majd augusztustól, a második hullám beköszöntével gyors emelkedésnek indult. A második hullám során jóval több beteget azonosítottak, ám ezúttal nagyobb arányban fiatalokat, akikre a betegség kevésbé veszélyes, ezért a második hullámban a halálozási arány sokkal alacsonyabb volt, mint az elsőben. A második hullám decemberben gyengülni kezdett, de amikor még nem tűnt el teljesen, 2021 februárjának közepén, az eredeti vírusnál jóval fertőzőbb brit mutáns megjelenése miatt újra emelkedésnek indult az esetszám. Ebben a harmadik hullámban minden addigi rekordot megdöntött a kórházban ápolt személyek száma.

Magyarország érintettségére felkészülve a kormány már 2020. január 31-én egy operatív törzset hozott létre. A járvány megjelenése után, március 11-én országos veszélyhelyzetet hirdettek ki, amellyel különleges jogrend lépett életbe Magyarországon: a békétől, az állami működés általános szabályaitól eltérő időszak. Ahogy a világ legtöbb országában történt, Magyarországon is az emberek mindennapi életét korlátozó intézkedéseket vezettek be, amelyeket csak fokozatosan, a járvány első hullámának lecsengésével oldottak fel. A gazdaság (ahogy a világ többi részén is) jelentősen visszaesett, tízezrek vesztették el munkájukat, igaz, köztük sokan csak rövidebb időre. A sportélet is hónapokra teljesen leállt.

A második hullámban, amikorra az egészségügy már jobban fel lett készítve a járványra, kevésbé szigorú védelmi intézkedéseket vezettek be, többek között azért, hogy a gazdaság működésben maradhasson. Novembertől azonban ismét megemelkedett a koronavírus fertőzés következtében megbetegedettek száma, ezért újra járványügyi szigorításokat kellett bevezetni a kialakult helyzet miatt, igaz, a korlátozások mértéke ezt követően sokáig nem érte el a tavasszal elrendelt védelmi intézkedések szigorúságát. A harmadik hullám azonban jóval súlyosabb volt, így 2021. március elején ismét szigorúbb zárás kezdődött meg.

Az első Covid19 elleni védőoltás az Európai Unióban december végére vált elérhetővé, így december 26-án, egy időben a többi EU-tagállammal, Magyarországon is megkezdődött az oltások beadása. Az oltás ingyenes és önkéntes volt. Februárban az EU-ban elsőként Magyarországon orosz és kínai gyártmányú védőoltásokat is alkalmazni kezdtek.

Események

2019 decemberének végén a kínai Vuhanban megmagyarázhatatlan vírusos tüdőgyulladásos megbetegedések történtek. Ez a 2019 végén megjelent koronavírusos betegség később Covid19 néven vált ismertté, és egy új világjárvány kezdetét jelentette, amelyet egy új ismeretlen kórokozó okozott, az új humán koronavírus (SARS-CoV-2).[1]

A SARS-CoV-2 is, mint a legtöbb vírus általi fertőzés, programozott sejthalált (apoptózis) vált ki.[2] Az ismert terápia nélküli betegséget okozó új fertőzés szövődménye, a veszélyes tüdőgyulladás (akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség). Végső esetben a légzési elégtelenség állapotába kerülhet a beteg, és néhány esetben még légzőkészülékkel sem sikerül a légzési gázok szükséges mennyiségét vagy egyensúlyát (oxigén/széndioxid homeosztázist) biztosítani, és emiatt bekövetkezhet a halál.[3][4][5]

Mivel a Covid19-pandémia eleinte a járvány kitörésének helyén, a kínai Vuhan városában és Hupej tartomány régiójában alakult ki, ezért február 2-án (Franciaországon keresztül) hazaszállították az ott élő magyarok közül azokat, akik haza kívántak térni. A hét személyt 14 napra karanténba helyezték, mivel ennyi az új típusú tüdőgyulladást okozó betegség leghosszabb ismert lappangási ideje.[6] Akik a következő 14 nap alatt egészségesek maradtak, február 16-án kiengedték a karanténból.[7]

2020 februárjában a koronavírus terjedésével kapcsolatos események, hírek hatására, ugyanúgy, ahogy a világ többi részén is, a magyarországi üzletekben is elkezdtek hiánycikké válni a kézfertőtlenítők, az arcmaszkok és a tartós élelmiszerek.[8] Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint „a kormány megérti az emberek félelmét, de szakértők szerint indokolatlan és fölösleges elkezdeni tartós élelmiszereket felhalmozni”.[9] Ez a „felvásárlási pánik” azonban hamar csillapodott: amikor márciusban megjelent a vírus, az már nem okozott jelentős mértékű fennakadást a kereskedelemben.[10]

2020. március 4-én Magyarország Kormánya elindította a koronavírussal kapcsolatos hivatalos tájékoztató honlapját és egy kapcsolódó tartalmú, de technikailag független Facebook-oldalt.[11][12]

Az operatív törzs önmérsékletre, felelős magatartásra intő figyelmeztetése ellenére egy 30 éves érettségizett biztonsági őr ellen rendőri intézkedés történt, amiért álhírt közölt az interneten, a járvánnyal kapcsolatos intézkedések vonatkozásában.[13]

Orbán Viktor március 13-án bejelentette egy országos koronavírus-kutatási akciócsoport létrehozását professzor Jakab Ferenc vezetésével, amely gyógyszer- és vakcinafejlesztésért felel.[14]

A külföldi laboratóriumokban már izolált vírust a magyar kutatók először március 17-én a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában izolálták sikeresen[15] egy magyar beteg mintájából, hogy szaporíthassák és felhasználhassák a magyar vakcinakutatáshoz.[16] Ezt a tényt az országos tisztifőorvos, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján ismertette. A szakember szerint ezzel lehetőség nyílt a magyarországi tudósok számára is a vakcinafejlesztés lehetősége és új vírusellenes terápiák kifejlesztésére, kipróbálására és védőoltás kifejlesztésére.[17] A magyar vakcinakutatás érdekében egy konzorcium jött létre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Immunológiai Tanszéke, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Biológiai Intézete, a Richter Gedeon Nyrt. és a biotechnológiai fejlesztéseket nemzetközi szinten végző ImmunoGenes Kft. szakemberei részvételével.[18][19] Kacskovics Imre az ELTE Immunológiai Tanszékének vezetője szerint, a kifejlesztendő gyógyszer azonban még nem védőoltás, nem oltóanyag, hanem csak rövid ideig tartó passzív immunitást biztosít, azonban arra nem képes a szervezetet felkészíteni, hogy az maga vegye fel a harcot a kórokozó ellen.[20] A magyar kutatócsapat kétkomponensű, fehérjealapú készítmény előállítását tervezi, és olyan gyógyszer létrehozásán dolgozik, amely semlegesíti a szervezetbe került koronavírust és azokat a sejteket is elpusztítja majd, amelyeket a kórokozó megfertőzött.[21] Néhány nappal a sikeres izolálás után, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Bioinformatikai Kutatócsoportja és PTE virológus szakemberei meghatározták az új SARS-CoV-2 humán koronavírus magyarországi genomját is, amely a további komplex evolúciós vizsgálatokra nyújt lehetőséget és a specifikus gyógyszerfejlesztéshez.[22][23] A teljes munkafolyamatot Kemenesi Gábor irányításával Urbán Péter, Tóth Gábor Endre és Herczeg Róbert végezték el.[24] További genomi epidemiológiai vizsgálatokat végzett a professzor Jakab Ferenc vezetésével működő pécsi kutatócsoport, melynek során a magyarországi járvány eredetére vonatkozóan megállapították, hogy a kezdeti időszakban több, független behozatallal jutott az országba, főleg európai desztinációkból.[25][26]

A Pécsi Tudományegyetem virológusai március 23-án kezdték meg a koronavírus-ellenes hatóanyagok vizsgálatát, olyan vírusizolátumokon, melyeket a megelőző napokban sikeresen, egy általuk kidolgozott rutineljárás keretében izoláltak.[27]

Miután március közepére Kínában már visszaszorult a járvány, a távol-keleti országban rengeteg egészségügyi felszerelés maradt felesleges, illetve felszabadult Kína gyártókapacitása is. A kínai eszközökből a különböző országok (egymással versengve, mert még így sem volt elegendő áru) világszerte nagy mennyiséget rendeltek. Magyarországra március 23-án érkezett meg az első szállítmány Kínából: 82 000 darab orvosi maszk és 30 050 darab védőruha.[28] Másnap újabb 100 000 védőruha, 100 000 pár kesztyű, 100 000 teszt, 86 lélegeztetőgép és 3 milliónál is több orvosi maszk érkezett az országba,[29] 28-án pedig újabb 27 tonnányi védőfelszerelés.[30] Április 4-én 4 millió maszk, 400 000 védőruha, 100 000 védőszemüveg, 30 000 pár kesztyű és több mint 6000 arcvédő plexi volt a rakománya az újabb repülőgépeknek, amelyek Budapestre érkeztek,[31] de a későbbi napokban is folyamatosan érkeztek újabb és újabb szállítmányok. Április közepén például 24 óra alatt 10,7 millió maszk, 24 600 izolációs köpeny és 900 liter fertőtlenítő,[32] majd 1,5 millió védőruha, 100 000 kesztyű, 50 000 vírusteszt és 200 lélegeztetőgép.[33]

Az utazási korlátozások bevezetése után számos magyar állampolgár rekedt külföldön, hazajutásukhoz a külügyminisztérium adott segítséget.[34]

Az érettségi vizsgák szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlottak. Néhány kivételtől eltekintve csak írásbeli érettségit tartottak, de azokon sem volt kötelező a részvétel: akinek nem kellett az egyetemi felvételihez, az elhalaszthatta őszre. A május 4-én kezdődő vizsgákra a diákok és a tanárok maszkokat kaptak, kézfertőtlenítőket helyeztek el az intézményekben, egy teremben pedig csak legfeljebb 10 diák tartózkodhatott, és meg kellett tartaniuk a másfél méteres védőtávolságot egymás között.[35]

Május elejétől közepéig tömeges tesztelés indult meg az országban. A Semmelweis Egyetem vezetésével, több vidéki intézmény közreműködésével közel 18 000 embert kértek fel, hogy vegyenek részt a vírusteszten. Kiválasztásuk statisztikusok számításai alapján történt, így a minta reprezentatívnak tekinthető, belőle következtetéseket lehet levonni arról, hogy korcsoportonként, területi eloszlás szerint és településtípusonként hányan lehetnek az országban, akik akár tünetek nélkül hordozzák a betegséget vagy átestek már rajta.[36] Szintén május elején megnyílt a külföldi példa alapján létrehozott első autós tesztállomás Budapesten, ahol (befizetett díj ellenében) bárkit néhány perc alatt megvizsgálnak.[37]

Június 4-én a koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezdett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég. Jakab Ferenc professzor, az országos koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője és Nagy Eszter a Cebina GmbH vezérigazgatója ismertették, hogy a közös fejlesztés során egy alegység vakcina kidolgozása a cél.[38]

Az első fertőzések Magyarországon

Az első két személy, akiről Magyarországon hivatalosan bejelentették, hogy SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzött, két iráni származású, Magyarországon tanuló egyetemista. Egyikük a Semmelweis Egyetem gyógyszerész hallgatója,[39] aki nem tartotta be az egyetem által kért kéthetes otthontartózkodást, így 1 hétig járt egy 16 fős angol nyelvű évfolyamon a gyakorlati órákra.[40] Másikuk a gödöllői Szent István Egyetem hallgatója, aki hazatérte után önkéntes karanténba vonult, nem járt be az egyetemre, hanem jelentkezett a Szent László Kórházban, jelezve, hogy fertőzött területről érkezett.[41]

A két iráni diák a Szent László Kórházba került elhelyezésre,[40] tüneteik enyhék voltak. Az egyikük február 26-án, a másikuk február 28-án érkezett Magyarországra.[42]

A harmadik fertőzöttet március 5-én jelentették be: az illető egy 69 éves brit férfi, aki Milánóban dolgozik, és rendszeresen ingázik az olaszországi város és Debrecen között. Február 29-én érkezett az országba, később belázasodott, ezért orvoshoz fordult: a helyi Kenézy Gyula Kórházba szállították.[43][44] Hamarosan hír érkezett a negyedik betegről, aki az egyik iráni diák barátnője, és már akkor elkülönítették, amikor az iráni fertőzöttet beazonosították.[45] 6-án 39 ember volt karanténban, és eddig a napig 269 mintavétel történt.[46] Március 7-én azonosították az ötödik fertőzöttet, egy 70 éves férfit, akit a feltételezések szerint külföldön élő, Olaszországban is járt, majd őt meglátogató fia fertőzhetett meg.[47] A hatodik és a hetedik betegről március 8-án érkezett hír: mindketten összefüggésbe hozhatók a korábbi öt fertőzöttel. Egyikük az egyik iráni diák 22 éves ismerőse, akivel korábban egy közös születésnapi ünnepségen vettek részt, másikuk a debreceni brit férfi magyar felesége.[48] Másnap újabb kettővel növekedett a fertőzöttként azonosítottak száma: hasonlóan az előző naphoz most is egy, az első beteggel kapcsolatba került iráni diákról és a korábbi beteg férfi magyar feleségéről derült ki, hogy vírusfertőzött.[49] Március 10-én újabb három iráni egyetemistánál mutatták ki a vírust, mindannyian az első esetekhez kapcsolódnak, ezért már napok óta járványügyi zárlatban tartották őket.[50] A tizenharmadik fertőzöttet, egy magyar nőt, másnap jelentették be, ő az első debreceni kontaktjaként került az orvosok látókörébe, emiatt már napok korábban is kórházban tartották.[51]

Március 12-én újabb három esetet jelentettek. Egy iráni diáknál (ő is az első beteg kontaktja volt) és két magyar állampolgárnál mutatták ki a vírust. A két magyar közül az egyik egy nő, aki már napok óta a Szent László Kórházban volt elkülönítve, a másik egy Izraelből beutazó férfi.[52] Ugyanezen a napon közölte Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője, hogy meggyógyult az egyik, karanténban lévő iráni állampolgár. A sorozatban elvégzett tesztjei negatívak lettek.[53]

Március 13-án hárommal nőtt az igazolt betegek száma, mindannyian magyar állampolgárok. Egyikük, egy 67 éves férfi, munkájából adódóan sok külföldivel találkozott, másikuk egy 41 éves férfi, aki Hollandiában és Angliában járt korábban, a harmadik pedig egy 27 éves férfi, aki egy korábbi fertőzöttel együtt járt Izraelben.[54]

Március 14-től már nem közöltek annyi részletet az újonnan megbetegedett személyekről, mint korábban, többnyire csak az új betegek számát ismertették. Az összes ismert fertőzött száma (a gyógyultakkal és az elhunyttal együtt) március 17-én érte el az 50-et: ebből 39 magyar, 9 iráni, 1 brit és 1 kazah állampolgár volt.[55] Ugyanekkor 137 személyt tartottak karanténban, az elvégzett vizsgálatok száma közel 1600 volt. 19-én hat fertőzött beteg volt súlyos állapotban, akiket intenzív osztályon kezeltek a Dél-Pesti Centrumkórházban.[56] Az azonosított betegek száma március 21-én lépte át a 100-at. Eddig a napig az akkreditált laboratóriumi tesztek száma 3447 volt, de emellett végeztek teszteket más laborokban is. Ugyanezen a napon megjelent a fertőzöttek között egy vietnámi állampolgár is.[57]

Március 11-22-e között 959 tünetmentes ember szűrése 12 pozitív esetet (1,3%) mutatott.[58]

Március 26-án már a 250-et is meghaladta az azonosított fertőzöttek száma, és ugyanekkor lépte át a 8000-et az akkreditált tesztek száma is. A következő hónapokban, főként nyár végétől kezdve számos közszereplő, politikus, művész, sportoló és médiaszemélyiség jelentette be, hogy őt is megfertőzte a pandémiát okozó vírus.

Magyarországi adatok

Időrendben

Járványügyi sajátosság, hogy akiket új fertőzöttként regisztrálnak, azok a nyilvántartásba vételük előtt néhány nappal korábban betegedhettek meg, mert a vírus inkubációs ideje átlagosan 5,2 nap (2–14 nap terjedelmen belül), ezért a fertőzöttség tényleges időpontja nem pontosan ismert. A halálesetek és a gyógyulások napja ennél pontosabban ismert.[59]

A magyarországi statisztikák sajátos vonása volt az első hullámban az alacsony esetszám mellett a magas (14%-os) halálozási arány, amit csak kiemelkedően rossz és/vagy rendkívül túlterhelt egészségügyi ellátórendszer magyarázhatott volna. Az országos reprezentatív felmérésből, a halálozások számából, valamint a nemzetközi tapasztalatokból azonban kitűnt, hogy valójában az alacsony detektálás okozta az eltérést: csak minden 14–15. esetet derítettek fel.[60] A második hullámban a halálozási arány nagy mértékben csökkent. A The New York Timesnak a kormányzati adatok és a Johns Hopkins Egyetem adatai alapján naponta frissülő listájában a vírus elleni oltás magyarországi megkezdésekor, 2020. 12. 28-án, az összlakosságból 100 000 főre vetített, az igazolt fertőzöttek száma alapján – 316 669 fertőzött – Magyarország Európában a 27. helyen állt.[61]

Összesítő

Dátum Aktív fertőzött Elhunyt Gyógyult Összesen Beoltottak Aktív fertőzöttek változása Napi új elhunyt Napi új gyógyult Napi új fertőzött Napi új beoltott
2021-02-01 91 872 12 578 264 260 368 710 237 872 -222 54 1292 1124
2021-02-02 87 829 12 656 268 803 369 288 243 036 -4043 78 4543 578 5164
2021-02-03 85 313 12 739 272 284 370 336 247 270 -2516 83 3481 1048 4234
2021-02-04 84 848 12 832 274 308 371 988 249 687 -465 93 2024 1652 2417
2021-02-05 84 870 12 930 275 764 373 564 264 530 22 98 1456 1576 14 843
2021-02-06 84 150 13 026 277 949 375 125 279 410 -720 96 2185 1561 14 880
2021-02-07 83 642 13 090 279 763 376 495 286 379 -508 64 1814 1370 6969
2021-02-08 82 661 13 155 281 839 377 655 289 042 -981 65 2076 1160 2663
2021-02-09 82 203 13 249 283 282 378 734 291 396 -458 94 1443 1079 2354
2021-02-10 81 644 13 347 285 022 380 013 292 627 -559 98 1740 1279 1231
2021-02-11 81 297 13 444 287 134 381 875 294 624 -347 97 2122 1862 1997
2021-02-12 80 672 13 543 289 520 383 735 310 448 -625 99 2386 1860 15 824
2021-02-13 78 577 13 636 293 542 385 755 330 745 -2095 93 4022 2020 20 297
2021-02-14 77 583 13 706 296 173 387 462 335 188 -994 70 2631 1707 4443
2021-02-15 77 039 13 752 298 008 388 799 336 297 -544 46 1835 1337 1109
2021-02-16 77 012 13 837 298 773 389 622 341 958 -27 85 765 823 5661
2021-02-17 77 250 13 931 299 989 391 170 348 927 238 94 1216 1548 6969
2021-02-18 78 625 14 035 301 363 394 023 365 021 1375 104 1374 2853 16 094
2021-02-19 80 282 14 145 302 689 397 116 391 821 1657 110 1326 3093 26 800
2021-02-20 81 179 14 252 304 680 400 111 427 309 897 107 1991 2995 35 488
2021-02-21 82 103 14 299 306 621 403 023 445 535 924 47 1941 2912 18 226
2021-02-22 82 649 14 347 308 650 405 646 453 457 546 48 2029 2623 7922
2021-02-23 81 976 14 450 310 848 407 274 457 096 -673 103 2198 1628 3639
2021-02-24 82 127 14 552 313 450 410 129 471 004 151 102 2602 2855 13 908
2021-02-25 84 061 14 672 315 781 414 514 508 073 1934 120 2331 4385 37 069
2021-02-26 86 488 14 795 317 899 419 182 521 283 2427 123 2118 4668 13 210
2021-02-27 89 537 14 902 319 691 424 130 563 601 3049 107 1792 4948 42 318
2021-02-28 92 497 14 974 321 128 428 599 677 682 2960 72 1437 4469 114 081
Dátum Aktív fertőzött Elhunyt Gyógyult Összesen Beoltottak Aktív fertőzöttek változása Napi új elhunyt Napi új gyógyult Napi új fertőzött Napi új beoltott
2021-03-01 94 911 15 058 322 956 432 925 685 247 2414 84 1828 4326 7565
2021-03-02 96 299 15 188 324 202 435 689 721 677 1388 130 1246 2764 36 430
2021-03-03 98 361 15 324 326 215 439 900 758 037 2062 136 2013 4211 36 360
2021-03-04 102 566 15 476 328 136 446 178 785 440 4205 152 1921 6278 27 403
2021-03-05 105 371 15 619 331 557 452 547 862 953 2805 143 3421 6369 77 513
2021-03-06 111 006 15 765 333 045 459 816 949 497 5635 146 1488 7269 86 544
2021-03-07 114 632 15 873 335 512 466 017 981 401 3626 108 2467 6201 31 904
2021-03-08 115 981 15 988 336 744 468 713 1 002 714 1349 115 1232 2696 21 313
2021-03-09 120 115 16 146 338 946 475 207 1 047 045 4134 158 2202 6494 44 331
2021-03-10 123 691 16 325 340 844 480 860 1 107 791 3576 179 1898 5653 60 746
2021-03-11 128 408 16 497 344 267 489 172 1 149 557 4717 172 3423 8312 41 766
2021-03-12 134 652 16 627 346 904 498 183 1 229 827 6244 130 2637 9011 80 270
2021-03-13 141 307 16 790 349 530 507 627 1 293 494 6655 163 2626 9444 63 667
2021-03-14 147 647 16 952 351 891 516 490 1 319 266 6340 162 2361 8863 25 772
2021-03-15 152 296 17 083 354 817 524 196 1 334 595 4649 131 2926 7706 15 329
2021-03-16 155 217 17 226 356 679 529 122 1 347 073 2921 143 1862 4926 12 478
2021-03-17 156 096 17 421 359 061 532 578 1 397 342 879 195 2382 3456 50 269
2021-03-18 160 557 17 628 360 895 539 080 1 441 706 4461 207 1834 6502 44 364
2021-03-19 167 190 17 841 364 808 549 839 1 477 554 6633 213 3913 10 759 35 848
2021-03-20 176 129 18 068 366 774 560 971 1 520 350 8939 227 1966 11 132 42 796
2021-03-21 183 336 18 262 369 998 571 596 1 563 242 7207 194 3224 10 625 42 892
2021-03-22 188 525 18 451 373 666 580 642 1 589 601 5189 189 3668 9046 26 359
2021-03-23 189 244 18 703 378 176 586 123 1 636 436 719 252 4510 5481 46 835
2021-03-24 192 951 18 952 381 807 593 710 1 696 110 3707 249 3631 7587 59 674
2021-03-25 196 553 19 224 387 570 603 347 1 747 519 3602 272 5763 9637 51 409
2021-03-26 202 799 19 499 392 314 614 612 1 803 533 6246 275 4744 11 265 56 014
2021-03-27 211 028 19 752 393 999 624 779 1 870 631 8229 253 1685 10 167 67 098
2021-03-28 218 099 19 972 395 790 633 861 1 903 498 7071 220 1791 9082 32 867
2021-03-29 221 002 20 161 399 961 641 124 1 920 347 2903 189 4171 7263 16 849
2021-03-30 222 334 20 435 402 964 645 733 2 000 998 1332 274 3003 4609 80 651
2021-03-31 224 761 20 737 406 935 652 433 2 011 029 2427 302 3971 6700 10 031
Dátum Aktív fertőzött Elhunyt Gyógyult Összesen Beoltottak Aktív fertőzöttek változása Napi új elhunyt Napi új gyógyult Napi új fertőzött Napi új beoltott
2021-04-01 230 161 20 995 410 565 661 721 2 065 948 5400 258 3630 9288 54 919
2021-04-02 236 144 21 262 413 370 670 776 2 156 680 5983 267 2805 9055 90 732
2021-04-03 242 308 21 504 415 601 679 413 2 235 731 6164 242 2231 8637 79 051
2021-04-04 247 292 21 715 416 972 685 979 2 312 501 4984 211 1371 6566 76 770
2021-04-05 249 841 21 928 418 084 689 853 2 362 839 2549 213 1112 3874 50 338
2021-04-06 251 077 22 098 418 568 691 743 2 432 313 1236 170 484 1890 69 474
2021-04-07 252 115 22 409 419 152 693 676 2 536 751 1038 311 584 1933 104 438
2021-04-08 256 044 22 681 419 765 698 490 2 608 084 3929 272 613 4814 71 333
2021-04-09 262 574 22 966 420 275 705 815 2 689 102 6530 285 510 7325 81 018
2021-04-10 267 291 23 211 423 366 713 868 2 760 938 4717 245 3091 8053 71 836
2021-04-11 270 353 23 417 426 394 720 164 2 835 894 3062 206 3028 6296 74 956
2021-04-12 272 459 23 708 429 074 725 241 2 900 383 2106 291 2680 5077 64 489
2021-04-13 272 974 23 980 431 124 728 078 2 969 647 515 272 2050 2837 69 264

Az aktív fertőzöttek területi eloszlása

Az aktív fertőzötteket illetően 2020. május 19. előtt naponta mindössze két számot közöltek: Budapest és Pest megye összesített adatát, valamint a többi megye összesített adatát. Május 19-től a felosztás Budapest–vidék megosztásra változott, majd június 5-től megjelentek a megyei bontású adatok, sőt, Budapestet is kettéválasztották Buda és Pest adataira.

Forrás: Tájékoztató oldal a koronavírusról. Koronavírus.gov.hu

Budapest esetében a zárójelben található első szám a budai, a második a pesti aktív fertőzöttek számát jelzi.

Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2020-06-05 0 0 0 2 487 (89+398) 13 146 5 4 2 3 135 22 144 1 6 0 3 8 202 1183
2020-06-08 0 0 0 3 480 (87+393) 13 141 5 4 2 2 141 27 146 1 7 0 2 8 200 1182
2020-06-09 0 0 0 2 467 (84+383) 12 138 5 4 2 2 139 25 144 1 7 0 2 8 185 1143
2020-06-12 0 0 2 1 421 5 134 2 6 1 0 135 22 141 0 10 0 2 2 167 1051
2020-06-17 0 0 2 1 376 6 127 2 4 0 1 128 24 128 0 11 0 2 1 151 964
2020-07-16 5 0 1 41 198 12 27 3 5 8 0 27 10 77 0 8 0 2 1 103 528
2020-07-22 9 1 1 56 171 25 21 3 8 10 3 16 5 75 2 3 0 3 3 72 487
2020-07-23 9 1 1 52 170 26 20 4 17 7 3 16 3 74 2 1 0 3 4 71 484
2020-07-29 8 1 0 50 176 27 17 10 24 10 6 15 3 88 5 2 1 8 5 74 530
2020-08-04 6 3 2 44 193 24 9 14 32 8 7 12 3 86 5 1 5 10 11 65 540
2020-11-24 6133 3797 3822 7056 29240 4495 4123 9824 6719 3596 4160 3583 3382 19191 2423 6846 1972 4701 5430 3360 133853

Koronavírus-fertőzésből meggyógyultak eloszlása megyék szerint

Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2020-07-23 20 38 14 63 1488 106 316 85 23 15 15 250 47 494 21 49 11 16 54 175 3300
2020-07-29 22 38 15 70 1500 106 320 86 25 16 15 254 47 499 21 49 11 16 54 175 3339
2020-11-24 1087 973 481 3418 11502 2876 1915 2357 2715 1036 1615 1415 681 4281 1034 2336 539 1035 1406 1318 44020

Az összes fertőzött eloszlása megyék szerint

A megyei adatokat 2020. április 1-től kezdve közlik. A táblázat az adott megyéhez (illetve a fővároshoz) sorolt azonosított fertőzöttek összesített számát mutatja. Ez az adott időpontban aktív fertőzött, az addig meggyógyult és az addig elhunyt személyek számának összege. Emiatt az egy bizonyos megyéhez tartozó fertőzöttek száma nem csökkenhet egyik napról a másikra, kivéve, amikor „adattisztítás” történik, vagyis amikor amikor utólag más megyébe sorolnak át valakit, mert korábban nem a lakcíme szerinti területen regisztrálták.[62][63]

Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2021-02-01 17098 13017 12316 20608 68430 16832 14221 20580 20858 10273 14042 11569 9003 45830 10549 18058 8032 11628 15028 10738 368710
2021-02-02 17131 13029 12338 20627 68548 16852 14236 20595 20872 10285 14065 11612 9016 45908 10577 18078 8048 11655 15055 10761 369288
2021-02-03 17186 13093 12352 20679 68737 16884 14281 20636 20928 10311 14119 11642 9056 46057 10619 18110 8082 11692 15093 10779 370336
2021-02-04 17295 13179 12388 20765 68969 16941 14345 20693 21060 10356 14169 11708 9111 46269 10698 18208 8147 11734 15152 10801 371988
2021-02-05 17371 13242 12427 20842 69256 16992 14409 20765 21131 10403 14209 11794 9155 46432 10766 18324 8211 11802 15198 10835 373564
2021-02-06 17460 13294 12449 20937 69585 17038 14449 20852 21204 10443 14248 11864 9181 46646 10835 18413 8253 11867 15252 10855 375125
2021-02-07 17518 13348 12479 21020 69865 17084 14491 20933 21268 10476 14273 11932 9214 46863 10873 18518 8290 11883 15293 10874 376495
2021-02-08 17586 13377 12498 21131 70078 17111 14519 21009 21310 10490 14303 11979 9236 47074 10912 18590 8323 11909 15336 10884 377655
2021-02-09 17652 13424 12530 21199 70267 17156 14577 21037 21366 10519 14330 12013 9268 47209 10952 18677 8350 11934 15367 10907 378734
2021-02-10 17710 13483 12552 21271 70500 17204 14612 21098 21447 10580 14365 12051 9317 47384 11033 18722 8373 11952 15432 10927 380013
2021-02-11 17802 13543 12593 21399 70847 17293 14690 21210 21520 10620 14415 12113 9363 47680 11107 18814 8449 11979 15481 10957 381875
2021-02-12 17894 13600 12628 21557 71219 17371 14724 21323 21598 10660 14450 12214 9417 47920 11186 18928 8512 12005 15552 10977 383735
2021-02-13 18008 13661 12664 21687 71728 17431 14814 21431 21682 10710 14479 12302 9454 48247 11271 19000 8566 12037 15577 11006 385755
2021-02-14 18076 13713 12689 21859 72077 17490 14861 21564 21752 10743 14499 12442 9500 48457 11340 19062 8613 12067 15631 11027 387462
2021-02-15 18161 13739 12715 21943 72340 17539 14903 21621 21832 10765 14514 12549 9517 48681 11386 19145 8650 12095 15662 11042 388799
2021-02-16 18211 13761 12723 21970 72532 17563 14919 21644 21866 10781 14523 12616 9542 48833 11409 19220 8668 12112 15673 11056 389622
2021-02-17 18285 13825 12752 22054 72796 17636 14973 21764 21950 10827 14546 12677 9642 49040 11502 19279 8689 12139 15720 11074 391170
2021-02-18 18432 13905 12811 22273 73276 17776 15107 21930 22106 10888 14605 12815 9758 49387 11686 19415 8778 12174 15798 11103 394023
2021-02-19 18615 13999 12880 22517 73853 17895 15217 22116 22306 10932 14645 12975 9840 49760 11891 19573 8888 12208 15865 11141 397116
2021-02-20 18749 14054 12916 22714 74365 18019 15376 22294 22451 10994 14681 13168 9942 50232 12070 19765 8973 12247 15927 11174 400111
2021-02-21 18877 14128 12959 22994 75003 18122 15472 22453 22596 11035 14718 13305 10048 50692 12199 19913 9023 12302 15987 11197 403023
2021-02-22 18998 14169 13000 23142 75627 18223 15613 22655 22723 11063 14753 13449 10077 51135 12315 20010 9081 12341 16044 11228 405646
2021-02-23 19070 14187 13029 23164 76075 18272 15659 22694 22769 11108 14774 13613 10129 51444 12389 20086 9117 12379 16082 11234 407274
2021-02-24 19165 14260 13065 23296 76742 18341 15769 22831 22940 11140 14808 13775 10253 52032 12519 20164 9165 12425 16167 11272 410129
2021-02-25 19398 14377 13153 23541 77583 18524 16041 23071 23183 11220 14858 13929 10430 52779 12708 20364 9278 12485 16265 11327 414514
2021-02-26 19592 14463 13235 23946 78485 18689 16287 23377 23370 11320 14916 14109 10608 53497 12992 20583 9387 12580 16367 11379 419182
2021-02-27 19796 14550 13322 24284 79401 18879 16507 23737 23569 11388 14976 14353 10775 54323 13279 20882 9506 12702 16468 11433 424130
2021-02-28 19983 14619 13386 24618 80316 19030 16681 24095 23792 11459 15020 14591 10929 55029 13563 21088 9600 12790 16543 11467 428599
Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2021-03-01 20134 14690 13425 24848 81316 19208 16893 24402 24038 11530 15058 14820 10994 55740 13833 21309 9684 12838 16647 11518 432925
2021-03-02 20222 14757 13461 24903 82044 19295 16974 24545 24150 11563 15084 15026 11059 56346 13970 21467 9722 12887 16676 11538 435689
2021-03-03 20353 14849 13515 25093 82968 19431 17117 24759 24334 11671 15121 15324 11250 57093 14212 21657 9806 12956 16816 11575 439900
2021-03-04 20652 14992 13639 25447 84210 19746 17453 25165 24675 11769 15201 15631 11458 58003 14509 21980 9950 13075 16978 11645 446178
2021-03-05 20945 15135 13757 25856 85273 20005 17836 25677 25117 11885 15303 15835 11626 58861 14917 22339 10083 13241 17138 11718 452547
2021-03-06 21241 15310 13875 26307 86635 20241 18279 26165 25498 12014 15388 16245 11885 59981 15304 22683 10252 13406 17324 11783 459816
2021-03-07 21533 15447 13950 26690 87832 20475 18656 26605 25764 12167 15458 16536 12087 60882 15673 23003 10421 13551 17449 11838 466017
2021-03-08 21650 15511 13992 26909 88326 20572 18733 26843 25884 12210 15511 16655 12119 61305 15810 23178 10486 13623 17520 11876 468713
2021-03-09 21872 15694 14082 27045 89777 20812 19043 27202 26149 12326 15600 17115 12232 62605 16193 23521 10636 13726 17647 11930 475207
2021-03-10 22069 15826 14145 27279 91257 20982 19214 27438 26432 12475 15664 17430 12408 63759 16407 23774 10696 13820 17824 11961 480860
2021-03-11 22470 16042 14289 27571 92872 21375 19670 28090 26883 12629 15787 17708 12649 65206 16771 24285 10829 13967 18005 12074 489172
2021-03-12 22828 16243 14418 28110 94770 21654 20191 28666 27320 12746 15926 18066 12890 66969 17136 24735 10996 14144 18214 12161 498183
2021-03-13 23230 16482 14567 28690 96594 22022 20734 29288 27768 12943 16064 18439 13171 68460 17624 25225 11159 14393 18487 12287 507627
2021-03-14 23586 16642 14685 29258 98435 22298 21135 29875 28146 13133 16183 19021 13384 69845 18074 25598 11355 14681 18767 12389 516490
2021-03-15 23982 16835 14797 29662 100074 22606 21650 30299 28493 13278 16270 19360 13561 71373 18310 25940 11487 14796 18953 12470 524196
2021-03-16 24161 16969 14863 29730 101052 22791 21855 30541 28683 13369 16386 19674 13642 72253 18643 26222 11614 15016 19104 12554 529122
2021-03-17 24324 17095 14929 29954 101710 22892 22043 30626 28817 13501 16441 19851 13762 72823 18788 26430 11701 15113 19188 12590 532578
2021-03-18 24610 17318 15027 30249 102987 23138 22323 30909 29194 13700 16575 20111 14004 73854 19245 26724 11787 15255 19432 12638 539080
2021-03-19 25153 17605 15238 30834 105024 23536 22989 31591 29721 13917 16778 20463 14329 75634 19785 27193 11960 15514 19769 12806 549839
2021-03-20 25824 17939 15488 31345 106547 24067 23581 32355 30366 14163 17046 20879 14700 77276 20376 27821 12163 15830 20229 12976 560971
2021-03-21 26462 18217 15693 32012 108818 24488 24150 33008 30732 14408 17228 21217 14958 79015 20791 28308 12386 16102 20535 13068 571596
2021-03-22 26937 18459 15869 32472 110444 24782 24854 33430 31188 14553 17370 21822 15092 80598 21124 28779 12582 16246 20861 13180 580642
2021-03-23 27245 18674 15982 32565 111391 24943 25163 33770 31395 14832 17533 21987 15230 81285 21354 29185 12722 16494 21077 13296 586123
2021-03-24 27502 18873 16160 32955 113061 25146 25524 34013 31704 15057 17658 22331 15428 82772 21653 29522 12887 16684 21411 13369 593710
2021-03-25 28106 19130 16308 33368 114552 25634 26060 34578 32252 15326 17902 22655 15711 84190 22167 30017 13075 16999 21809 13508 603347
2021-03-26 28789 19439 16570 34149 116665 26148 26493 35138 32837 15571 18205 22966 15869 86046 22496 30675 13373 17374 22114 13695 614612
2021-03-27 29376 19752 16783 34809 118215 26500 27180 35783 33343 15859 18360 23372 16126 87512 22887 31289 13615 17618 22572 13828 624779
2021-03-28 29844 20044 17002 35314 119681 26803 27615 36210 33793 16233 18678 23753 16346 88707 23298 31789 13822 17999 22934 13996 633861
2021-03-29 30192 20317 17154 35622 120873 27066 28121 36684 34103 16405 18880 24045 16478 89803 23546 32190 13996 18313 23205 14131 641124
2021-03-30 30342 20594 17262 35725 121657 27141 28424 36799 34288 16693 19019 24233 16541 90454 23716 32531 14146 18474 23442 14252 645733
2021-03-31 30597 20931 17396 36114 122847 27290 28730 37034 34585 16931 19200 24393 16721 91757 24069 32791 14307 18669 23751 14320 652433
Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2021-04-01 31261 21277 17628 36551 124071 27874 29221 37500 35078 17178 19497 24656 16932 93050 24515 33255 14543 18948 24188 14498 661721
2021-04-02 31781 21602 17816 37177 125415 28169 29739 38052 35573 17432 19822 24963 17117 94371 24829 33800 14785 19149 24555 14629 670776
2021-04-03 32257 21998 18022 37707 126790 28499 30192 38527 36009 17683 20132 25265 17344 95323 25141 34339 14955 19457 24977 14796 679413
2021-04-04 32593 22257 18190 38117 127894 28723 30641 38843 36381 17865 20340 25520 17435 96171 25339 34701 15143 19604 25205 15017 685979
2021-04-05 32803 22446 18293 38384 128500 28838 30834 38936 36586 18080 20438 25625 17465 96725 25440 34945 15272 19727 25420 15096 689853
2021-04-06 32920 22625 18322 38512 128770 28940 30895 38969 36660 18122 20510 25663 17514 97014 25475 35073 15337 19800 25492 15130 691743
2021-04-07 33052 22733 18364 38618 129055 28998 30984 39026 36767 18238 20565 25696 17550 97245 25578 35203 15370 19903 25573 15158 693676
2021-04-08 33261 22928 18482 38918 129770 29164 31193 39172 37050 18410 20724 25801 17797 97851 25874 35436 15459 20072 25881 15247 698490
2021-04-09 33719 23196 18675 39320 130852 29555 31547 39571 37479 18650 21005 25966 18009 98828 26233 35817 15622 20246 26121 15404 705815
2021-04-10 34199 23551 18877 39783 131764 29950 31992 40051 37945 18914 21335 26149 18173 99722 26509 36333 15844 20571 26626 15580 713868
2021-04-11 34539 23809 19063 40210 132632 30197 32221 40403 38290 19191 21574 26305 18324 100476 26693 36727 15994 20813 26893 15810 720164
2021-04-12 34840 24093 19189 40499 133306 30372 32617 40657 38541 19383 21800 26490 18356 101229 26820 37010 16090 20896 27152 15901 725241
2021-04-13 34998 24308 19309 40578 133715 30481 32754 40692 38646 19468 21905 26532 18433 101625 26902 37194 16135 21108 27294 16001 728078

Grafikonok

A gyógyultak, a fertőzött állapotban levők és az elhunytak napi száma az első hullám során:

2020-as COVID-19 koronavírus-járvány Magyarországon (első hullám).png

A gyógyultak, a fertőzött állapotban levők és az elhunytak napi száma a teljes járvány során:

2020-as COVID-19 koronavírus-járvány Magyarországon.png

A Covid19-világjárvány magyarországi napi új regisztrált fertőzötteinek száma:

A Covid19-világjárvány magyarországi napi új regisztrált fertőzötteinek száma logaritmikus skálán:

Elhunytak

Az elhunytak neme és életkora

Utolsó frissítés: 2021. április 10.

Forrás: Elhunytak. Koronavírus.gov.hu

Az elhunytak átlagos életkora: 74,4 év. A Magyarországon készülő statisztikákban koronavírus általi halálozásnak számítanak minden olyan esetet, amikor egy beteg (függetlenül attól, hogy más betegsége is volt) koronavírustesztje pozitív lesz, és meghal. Sok országban másként számolnak (például csak azokat számolják, akik egyértelműen a vírus miatt vesztették életüket), ezért az egyes országok halálozási arányai összehasonlíthatatlanok egymással. Ennek ellenére készülnek statisztikák. A The New York Timesnak a kormányzati adatok és a Johns Hopkins Egyetem adatai alapján naponta frissülő listájában a vírus elleni oltás magyarországi megkezdésekor, 2020. 12. 28-án, az összlakosságból 100 000 főre vetített halálozási mutató alapján – összesen 9161 elhunyt – Magyarország Európában a 14. helyen állt.[64] Ugyanezen források szerint, amikor Magyaroszágon a járvány harmadik hulláma zajlott, 2021. 03. 03-án Magyarország a 100 000 főre vetített, utolsó egy hét alatt a napi elhunytak átlagos száma alapján - átlagosan napi 110,3 elhunyt - Európában és globálisan is Szlovákia, Csehország és Montenegró után a 4. helyen állt.[65] Ugyanitt a magyarországi március 8-i lezárások után két héttel a lakosságarányos heti elhunytak száma szerint 2021. 03. 23-ára globálisan az első helyre jutottunk.[66] A heti adatoknál érdemes figyelembe venni, hogy a világ más-más részeit más időpontokban érték el a járvány különböző hullámai, más időpontokban tetőztek.

A harmadik hullám alatt, a 2021. április 9-én bejelentett áldozatok között volt egy 14 éves lány is, ő a járvány eddigi legfiatalabb áldozata, valamint egy 8 hónapos, szintén koronavírusos csecsemő is felkerült az elhunytak listára, viszont az ő halálát nem a koronavírus, hanem vérmérgezés okozta.

Életkori csoport Elhunyt férfi Elhunyt nő Összesen
0–9 0 1 1
10–19 3 3 6
20–29 40 19 59
30–39 108 54 162
40–49 374 217 591
50–59 1104 548 1652
60–69 3077 1619 4696
70–79 3842 3296 7138
80–89 2758 4054 6812
90–99 556 1271 1827
100– 8 14 22
Összesen 11870 11096 22966

Az alábbi grafikonon az látható, hogy hogyan változott az elhunytak életkora az idő előrehaladtával. A vízszintes tengely nem lineáris idővonal, hanem az elhunytak sorszámát mutatja, a zöld vonal pedig az utolsó 256 elhunyt ember átlagos életkorát jelzi. A függőleges piros vonal az az időpont (2021. február 4.), amikor elkezdődött a legidősebb emberek tömeges oltása. A fekete egyenes vonal a zöld értékek alapján számított trendvonal.

Utolsó frissítés: 2021. április 2.

A Covid19-ben elhunytak életkorának változása Magyarországon.png

Az elhunytak területi eloszlása

Az összesítő szám melletti kérdőjel azt jelzi, hogy a megyei bontású adatok összege nem egyezik meg az összesítőben közölt számmal. Ennek oka ismeretlen.

Dátum BKK BAR BÉK BAZ BUD CSCS FEJ GYMS HAJ HEV JNSZ KOM NÓG PES SOM SZSZB TOL VAS VESZ ZAL Össz.
2020-06-10 1 2 0 6 328 6 43 2 2 2 2 37 1 91 1 0 3 0 8 16 551
2020-06-17 1 2 0 6 340 6 43 2 2 2 2 38 2 93 1 0 2 0 8 16 566 (?)
2020-07-16 1 2 0 6 360 6 43 2 0 2 2 43 3 95 1 3 2 0 8 16 595
2020-07-23 1 2 0 6 361 6 43 2 0 2 2 43 3 95 1 3 2 0 8 16 596
2020-11-24 192 104 77 270 999 100 191 229 137 123 153 156 125 401 64 267 54 108 151 107 4008

A 2020-2021-es heti halálozás összehasonlítása az előző 5 év átlagával

A szomszédos országok fertőzöttsége

Intézkedések

2020 januárjának végén hozták létre a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzset, amelynek vezetője Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, további tagjai pedig Müller Cecília országos tisztifőorvos, Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, Balogh János országos rendőrfőkapitány, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Terrorelhárítási Központ, a Dél-Pesti Centrumkórház, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az Országos Mentőszolgálat főigazgatói.[67] A törzs azonnal nyilvánosságra hozta a járvány elleni védekezés céljából megalkotott akciótervét.[68] Amikor később bizonyítottan megjelent a fertőzés az országban, bejelentették, hogy az operatív törzs innentől kezdve naponta, délben ülésezik.[69]

Február elsején Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) szóvivője bejelentette, hogy a büntetésvégrehajtási szervezet debreceni és sátoraljaújhelyi,[70] fogvatartottakat alkalmazó üzemében megkezdődött az egészségügyi védőmaszkok tömeges gyártása. Napi 12 órás munkával 20 000 darab maszkot készítenek el naponta, amelyet az ország különböző pontjain található raktárakban helyeztek el,[71] illetve folyamatosan szállították ki a háziorvosok számára.[72]

Még mielőtt az első iráni fertőzött diákot megtalálták volna, Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója bejelentette: Magyarország határozatlan időre felfüggeszti az illegális bevándorlók beengedését a tranzitzónába, mivel állítása szerint az oda érkezők jelentős része a Covid19-járvány egyik gócpontjából, Iránból vagy Iránon keresztül érkezik, ezért fennáll a fertőzésveszély.[73]

Március 6-án úgy döntöttek, Magyarország innentől kezdve nem ad ki vízumot iráni állampolgárok számára, valamint azt is elrendelték, hogy a járvány elleni védőfelszereléseket mostantól csak az operatív törzs engedélyével lehet külföldre vinni, hogy ne alakuljon ki hiány belőlük Magyarországon.[74]

Március 7-én, amikor az ismert fertőzöttek száma 5 volt, bejelentették, az operatív törzs ajánlására, biztonsági okokból nem fogják megtartani a március 15-i központi állami ünnepséget.[75] Ugyanilyen okból Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is bejelentette, nem tartják meg a városházi ünnepi rendezvényt sem.[76] Ugyanígy döntött több nagyváros, köztük Székesfehérvár, Szeged, Kaposvár[77][78] és Miskolc[79] is, emellett elhalasztották a március 18–19-re tervezett műegyetemi állásbörzét is.[80]

Az Országos Mentőszolgálat minden megyében és a fővárosban újabb kocsikat állított szolgálatba az esetlegesen megnövekedő szükséglet kielégítésére.[81] A Dél-pesti Centrumkórház Szent László telephelyén 145 ágyat szabadítottak fel, hozzátéve: a telephely kapacitása 81 kórterem 189 ággyal. Ha a kórház kapacitása kimerülne, akkor szerte az ország területén lévő, elkülönítésre alkalmas kórházakba szállítják a karanténban őrizendő személyeket.[75] Március 8-ától az összes fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális intézményében látogatási tilalmat rendeltek el.[82]

Az operatív törzs azt is javasolta, szüneteltessék a Milánó és Budapest, valamint a Milánó és Debrecen közötti repülőjáratokat, mivel a járvány európai gócpontja Észak-Olaszországban található.[75] Március 9-től ez életbe is lépett: a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér nem fogad több észak-olasz járatot.[83]

A budapesti tömegközlekedésben sűrítették a fertőtlenítéseket, az első ajtós felszállást pedig felfüggesztették, hogy megszűnjenek a tumultusok.[84] Március 13-ától Miskolcon is felfüggesztették az első ajtós felszállást.[85]

Március 11-i közleményében az Országos Vérellátó Szolgálat tudatta: 30 napra kizárnak minden olyan személyt a véradásból, aki február 5-e után külföldön járt.[86] Ezen a napon megjelent a 41/2020. (III. 11.) kormányrendelet, a hatályos jogszabály az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről rendelkezett.[87]

A pandémia magyarországi kezelése során számos esetben szükség volt hatósági házi karantén elrendelésére is. A kiadott rendelet szerint a potenciálisan fertőzött, de tünetmentes személy két hétig köteles az otthonában tartózkodni és vendéget sem fogadhat.[88] A Fővárosi Önkormányzat március 14-ei döntése értelmében március 16-ától leállt az óvodai és bölcsődei ellátás. Bezárt a Fővárosi Állat- és Növénykert, továbbá az összes fürdő. Szintén 16-ától 100 forintos áron lesz használható a MOL Bubi közbringarendszer, illetve életbe lépett az első ajtós felszállási rend megszűnése.[89]

A budapesti tömegközlekedési járművek vezetőkabinjának környezetét a Covid19-járvány során, a vezetők egészségének védelme érdekében lezárták

Március 19-én Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és az általa vezetett munkacsoport elfogadta és kidolgozta a korábban bejelentett gazdasági intézkedések alapjául szolgáló javaslatokat a gazdaság újraindításáért.[90]

Március 24-én, a védekezés tizenharmadik napján, a csak külföldön beszerezhető arcmaszkok és a védekezéshez szükséges egyéb eszközök hiányának pótlásában áttörés történt, Orbán Viktor Facebook-oldalán jelentette be, hogy „befutott a keleti portyázók újabb szállítmánya. Több mint 3 millió maszk, 100 ezer teszt, 86 lélegeztetőgép Kínából.”[91] Ugyanezen a napon elkészült a Nyelvtudományi Intézet által elkészített koronavírus-tájékoztató jelnyelven és cigány nyelven is, az Országos Mentőszolgálat számára.[92]

Március 25-én áttörés történt a védekezéshez szükséges fertőtlenítőszer kialakult átmeneti hiányának megszüntetésében, amikor bejelentették, hogy a magyar tulajdonú MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.(Mol) óriásvállalat almásfüzitői telepe megkezdte a Mol Hygi elnevezésű, egyelőre 2 literes, újrahasznosítható műanyagból készült flakonban elérhető fertőtlenítőszereinek gyártását, a fertőtlenítőszert eljuttatja a kiskereskedelmi forgalomba is, és az állandóan nyitva tartó Mol kutaknál is elérhetőek lesznek.[93] Ugyanezen a napon elkészült a budapesti Szent László Kórház udvarán az a sátorrendszer, amelyet a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve épített fel. Az ideiglenes sátrak használhatóak a betegek előosztályozására, lehetővé teszik, hogy a koronavírus fertőzésben megbetegedett súlyos betegek a lehető legrövidebb időn belül a legoptimálisabbnak számító gyógyító helyre kerülhessenek.[94]

Április 6-tól országszerte ingyenessé vált a parkolás minden közterületen. Az indoklás szerint a döntés célja, hogy kevesebben használják a fertőzésveszélyt magában hordozó tömegközlekedést.[95]

Április 27-től kötelező a maszk vagy egy kendő, sál. El kell takarni az arcot a tömegközlekedést igénybe vevőknek.

Szeptember 15-től leszállíthatóak a BKV, Volán járatairól azok az utasok, akiken nincsen arcot, orrot takaró maszk vagy sál.

Az országos veszélyhelyzet kihirdetése

A kijárási korlátozásról tájékoztató hirdetőoszlop Budapesten, a Kossuth térnél 2020. április 3-án.
Turistáktól és járókelőktől mentes Kossuth tér a kijárási korlátozás alatt, 2020. április 3-án.

Március 11-én Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a Kormány döntött az országos veszélyhelyzet bevezetéséről. Az egyetemeken felfüggesztik az oktatást (távoktatásra állnak át),[96] a négy legfertőzöttebb országból (Kína, Irán, Olaszország és Dél-Korea) senki nem jöhet be Magyarországra, csak a magyar állampolgárok. A kormánytisztviselők és az államtitkárok csak miniszteri engedéllyel utazhatnak. A szlovén és az osztrák határon visszaáll az ellenőrzés, ezekből az országokból nem érkezhetnek vonatok, buszok és repülők az országba. Az utazási tilalom területéről hazatérő magyaroknak automatikusan 14 nap karantén lesz kötelező. A zárt térben tartandó, legalább 100 fős rendezvények, köztük például a színházi előadások megtartása tilos, az 500 főnél nagyobb kültéri sporteseményeket zárt kapuk mögött tarthatják meg. Felfüggesztésre került a „Határtalanul” program és a magyar diákok külföldi nyelvtanulási programja is. Mivel úgy vélik, a vírus kifejezetten az idősekre veszélyes, a gyerekekre nem, ezért az iskolákban egyelőre nem szünetel az oktatás, az óvodák és bölcsődék esetében pedig az önkormányzatok dönthetnek, hogy vezetnek-e be korlátozó intézkedéseket. Gulyás elmondta, ha lesz rá ok, az iskolákat is bezárják.[97][98]

Hozzátette, ezek visszavonásig lesznek érvényesek, előre láthatólag hónapokig is fennmaradhatnak.[99][100] A miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a rendelkezések „pillanatnyilag visszavonásig érvényesek, nem látjuk meddig szükséges fenntartani ezeket az intézkedéseket, de konszenzus van arról hogy nem hetekről, hanem hónapokról beszélhetünk.[101]

A „40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet Veszélyhelyzet kihirdetéséről” a Magyar Közlöny 2020. március 11-én a 39. számában jelent meg. A Kormány a veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelölte ki. A rendelet a kihirdetése napján 15 órakor lépett hatályba.[102] A rendkívüli jogrend 15 napig tartható fent, utána a parlament jóváhagyására van szükség, hogy meghosszabbíthassák azt.[103]

A bejelentést követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma levélben arra kérte az intézmények vezetőit, hogy minden iskolai programot mondjanak le, március 15-ei és más ünnepséget, tábort, erdei iskolát, külföldi utazást, osztálykirándulást, a Határtalanul! programot, az Erasmus és Erasmus+ programot, külföldi nyelvtanfolyamot, a testvériskolai látogatásokat is.[104]

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy kárpótolja-e az állam a moziüzemeltetőket, Gulyás Gergely azt válaszolta a keletkezett kár megosztásáról, hogy „a lex Rhodia[105] nevű régi jogelv szerint a közös érdekből okozott kárt közösen is kell viselni.”[106] Március 13-án, pénteken reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy az iskolák bezárása nem indokolt, részben azért, mert a gyerekek elhelyezéséről a szülőknek kéne gondoskodniuk, a tanárokat fizetés nélküli szabadságra kéne küldeni.[107] Miután azonban pénteken az összes parlamenti frakció (kormánypártok és ellenzék egyaránt) az iskolák bezárása mellett foglalt állást, a miniszterelnök még aznap este bejelentette, hogy hétfőtől bezár az összes oktatási intézmény. Tíz területen állítottak fel akciócsoportokat, többek között (mint később kiderült, Kiskunhalason[108]) egy ideiglenes konténerkórházat is létrehoznak a járvány idejére. Ötödik országként Izraelt is felvették arra a listára, ahonnan nem léphetnek be külföldiek Magyarország területére.[109]

Miután elrendelték, hogy március 16-tól kezdve bezárják az iskolákat és tantermen kívüli digitális munkarend lesz bevezetve, az Oktatási Hivatal március 14-én délután közreadta az első módszertani ajánlását.[110][111] 14-én jelent meg a rendelet, amely a bíróságokon rendkívüli ítélkezési szünetet rendelt el.[112]

Március 16-án az országgyűlésben napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor újabb intézkedéseket ismertetett. Éjféltől az összes nem magyar állampolgár előtt lezárják a határokat, és minden rendezvényt betiltanak. Az éttermek és a kávézók csak 15 óráig lehetnek nyitva.[113]

Március 27-én hirdették ki, hogy másnaptól április 11-ig kijárási korlátozások lépnek életbe az egész ország területén. Mindenki csak alapos indokkal (például munkavégzés, vásárlás) tartózkodhat lakóhelyén kívül, az üzletekben pedig 9 és 12 óra között csak a 65 év felettiek vásárolhatnak, máskor csak a legfeljebb 65 évesek.[114]

Március 30-tól a kórházak élére úgynevezett kórházparancsnokok kerültek, akik fő feladata az, hogy segítsék az intézmények készlet- és erőforrás-gazdálkodását. Orvosszakmai kérdésekben sem döntéseket nem hozhatnak, sem javaslatokat nem tehetnek.[115]

Április 16-án 11 iráni állampolgár hagyta el az országot, közülük nyolcan önként, hárman hatósági kitoloncolás keretében. Néhány nappal később újabb három iráninak kellett távoznia. Köztük vannak azok is, akik korábban rendbontó viselkedéssel megsértették a karantén szabályait.[116] Az egyik iráni diák szerint csak egyszer tört ki „kisebb zűrzavar” az egyik kórteremben, és szerinte indulatuk érthető volt. Mint mondta, a diákok egyikének pozitív lett a teszteredménye, de az orvos megtiltotta, hogy elmondja ezt társainak, akikkel egy szobában van. Amikor ezt mégis megtudták a szobatársai, „kiakadtak”, és számon kérték az orvoson a tájékoztatás elmaradását.[117]

Gazdasági intézkedések a veszélyhelyzet következtében

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a koronavírus hatásai kapcsán a kormánynak a gazdaság valós igényére kell reagálnia, ehhez még várják a kereskedelmi és iparkamara összesítését.[118] Március 18-án a kora délutáni órákban Orbán Viktor ismét néhány fontos bejelentést tett a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban. Ezt azonban nem az erre fenntartott kommunikációs eszközökön keresztül, hanem a saját Facebook-oldalán tette meg.[119] Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülő emberek és gazdasági szereplőkkel kapcsolatban meghozott első döntésekről tájékoztatott:

  • Minden magánszemély és vállalkozás március 18. huszonnégy órakor fennálló hitelének tőke- és kamatfizetési kötelezettsége az év végéig felfüggesztésre kerül. A törlesztési moratórium lejárta után a hiteleket tovább kell fizetni. A bankok a moratórium alatt kamatot számolhatnak fel a tartozásra, ezáltal a teljes visszafizetendő összeg növekedhet, ugyanakkor a havi törlesztő összege nem változhat 2021-től sem. Ez a gyakorlatban a hitel futamidejének a meghosszabbodását jelenti.[120]
  • A rövidlejáratú vállalkozási hitelek június 30-ig meghosszabbításra kerülnek.
  • A 2020. március 19-től felvett lakossági fogyasztási hitelek THM-ét a Kormány 5,9%-ban (jegybanki alapkamat plusz 5 százalékpont) maximalizálja az év végéig. A maximalizált THM nem vonatkozik a jelzáloghitelekre.[121]
  • A Kormány június 30-ig a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatás, a sport, a kultúra és a személyszállítás területén a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljesen elengedi, míg a munkavállalók esetében nyugdíjjárulékot nem kell fizetni, és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken.
  • A KATA szerint adózó taxisok átalányfizetési kötelezettsége alól június 30-ig mentesülnek.
  • A fenti ágazatokban a helyiségek bérleti szerződését nem lehet felmondani, a bérleti díjat nem lehet megemelni.
  • Június 30-ig a turizmusfejlesztési hozzájárulást sem kell megfizetni.
  • A munkavállalási szabályok rugalmasabbak lesznek, hogy a munkaadók és a munkavállalók könnyebben megegyezésre jussanak.[122]
Bezárt bolt a járvány idején, a veszélyhelyzet az idegenforgalom mellett a kereskedelemnek is jelentős veszteségeket okozott

Március 19-én a Magyar Közlönyben megjelentek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeletei.[123] Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség (MBSZ) képviselőivel egyeztetett a magánszemélyek és a vállalkozások 2020. március 17-ig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségének felfüggesztéséről.[124]

A miniszterelnök már a járvány kezdeti szakaszában kijelentette, hogy a 2020-as és a 2021-es költségvetést teljesen újra kell tervezni. Április elején több olyan intézkedést jelentettek be, amelyek során nagy mennyiségű pénzt csoportosítanak át, illetve vonnak el más szektoroktól a járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindításának céljára. A különböző minisztériumoktól 1345 milliárd forint került átcsoportosításra, míg az összes pártnak járó támogatás fele, a multinacionális láncok kereskedelmi adója, a pénzügyi szektortól elvont 55 milliárd forint és a gépjárműadó eredetileg az önkormányzatoknak szánt része kerül ide.[125]

A biztonsági intézkedések enyhítése

Azzal párhuzamosan, hogy számos európai országban április második felétől kezdve (a gazdasági károk mérséklése érdekében) enyhíteni kezdték a korábban meghozott szigorú korlátozásokat, május 4-én Magyarországon is megkezdődött az enyhítés. Mivel a fertőzöttek és az elhunytak száma Budapesten és Pest megyében volt a legmagasabb, ezért itt megmaradtak a korábbi korlátozások, de az ország többi részén megszűnt a kijárási korlátozás, kinyithattak a vendéglők és kávézók teraszai, megtarthatókká váltak esküvők és temetések, és újra lehetővé vált sportesemények megrendezése, igaz, csak nézők nélkül.[126]

Május 18-tól vidéken (mostantól Pest megyét is beleértve) a vendéglátó egységek már beltérben is fogadhattak vendégeket, megnyithattak a szálláshelyek, Budapesten pedig feloldották a kijárási korlátozást, és bevezették ugyanazokat az enyhítéseket, amiket a vidéki megyékben két héttel korábban.[127] Május 25-től (Budapest kivételével, ahol egy héttel később) az (addig csak ügyeletet biztosító) óvodák és bölcsődék visszatértek a veszélyhelyzet előtti működéshez.[128]

Mivel májusra–júniusra Európa legtöbb országában jelentősen javult a járványhelyzet, sorozatban oldották fel az utazási korlátozásokat Magyarország és egyes országok között. Korábban sok esetben negatív vírustesztre volt szükség egy országba való belépéshez, illetve az oda utazóknak vagy az onnan hazatérőknek két hetes hatósági karanténba kellett vonulniuk: ezek a korlátozások szűntek most meg. Először május végén Szerbia, aztán Szlovénia, később Szlovákia, Ausztria, Csehország, Németország, június 12-től Horvátország, majd 17-től már Románia felé is szabaddá vált az utazás.[129][130]

Az egészségügyi ellátás is fokozatosan tért vissza a régi működéséhez, a teljes ellátórendszer június 15-től indult újra.[131] A legtöbb intézmény feloldotta a látogatási tilalmat is.[132]

A márciusban kihirdetett veszélyhelyzet június 18-án szűnt meg, helyette legalább 6 hónapra járványügyi készültséget vezettek be. Ugyanekkor megszűnt a 65 év felettiek 9 és 12 óra közti vásárlási idősávja.[133]

Július elején a vírushelyzet világ számos helyén súlyosbodott, köztük néhány európai országban is. Ezért az operatív törzs felhívására az országos tisztifőorvos ismét szigorításokat jelentett be a külföldről beutazók számára: a Föld országait három (zöld, sárga és piros) kategóriába sorolták, és a színekhez különböző szigorúságú karanténszabályokat léptettek életbe. Kezdetben Európa legtöbb országa zöld (alacsony kockázatú) besorolást kapott, kivéve például a szomszédos országok közül Szerbia és Románia (sárga), valamint és Ukrajna (piros), a többi földrész szinte összes országa piros minősítésű volt. A besorolást időről időre felülvizsgálták.[134]

A második hullám

Vasárnapi mise a Fejér megyei Mány római katolikus templománál 2020. október 4-én

Augusztusra nyilvánvalóvá vált, hogy elkezdődik a járvány második hulláma. Ennek során azonban (a világ nagy részéhez hasonlóan) nem hoztak olyan szigorú intézkedéseket, mint az első hullámban. Szeptember elsején újra „lezárták a határokat”, ami azt jelentette, hogy aki külföldről lépett be az országba, annak két hétre (később 10 napra) karanténba kellett vonulnia, kivéve, ha ezen időszak alatt két (önköltséges) negatív vírustesztet tudott felmutatni. Az iskolák és óvodák a megszokott módon működtek, de ha egy-egy osztályban fertőzött tanulót találtak, akkor az osztály egy időre digitális oktatásra állt át. Néhány iskolát teljesen be kellett zárni egy-egy rövidebb időszakra.

A második hullám során elsősorban nem az otthon maradásra, hanem a közösségben történő maszkviselésre hívták fel különféle kampányokban az emberek figyelmét.

Novemberre a helyzet azonban egész Európában, azon belül Magyarországon is annyira súlyossá vált, hogy ismét szigorú korlátozásokat kellett bevezetni. November 11-től esti és éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, tilossá vált mindennemű gyülekezés, a sportrendezvények ismét zárt kapussá váltak, ha egyáltalán megtartották őket (amatőr tömegsport például nem volt művelhető), az éttermek nem fogadhattak vendégeket, a legtöbb üzlet este 7 óráig lehetett nyitva, a szállodák nem fogadhattak turistákat (csak üzleti vagy oktatási célból érkező vendégeket), az iskolákban 9. évfolyamtól kezdve, illetve az egyetemeken és főiskolákon digitális, tantermen kívüli oktatást vezettek be, bezártak a múzeumok, uszodák, könyvtárak, mozik, állatkertek és korcsolyapályák, és kulturális eseményeket, például karácsonyi vásárokat sem lehetett tartani. Esküvőkön és temetéseken csak korlátozott számban lehettek jelen résztvevők.[135]

A védőoltás

Az év során a világ számos pontján fejlesztettek ki különböző oltásokat a vírus ellen, azonban ezek tesztelése és engedélyezése sok időt vett igénybe. Magyarország az amerikai, a nyugat-európai, a kínai, az izraeli és az orosz fejlesztésű vakcinák kutatási és engedélyezési folyamatait is figyelemmel kísérte, hogy amint lehetőség nyílik rá, elkezdődhessen a lakosság oltása, amely az emberek számára ingyenes és önkéntes. Már az első engedélyezett oltóanyag megjelenése előtt elindult a kormány „vakcinainfó” nevű világhálós portálja, amelyen előzetesen regisztrálni lehetett az oltásra, ám ez csak igényfelmérőként szolgált, az oltásokat a lakosság nem a regisztráció sorrendjében, hanem a betegség általi veszélyeztetettség mértéke alapján felállított sorrend szerint kapta meg. Az idősek postai úton is kaptak lehetőséget a regisztrációra.[136]

Elsőként, gyorsított eljárást követően, 2020. december 21-én, a Pfizer és a BioNTech vakcináját engedélyezték az EU-s hatóságok.[137] Az engedélyezést követően 2020. december 26-án az Európai Unióban mindenkit megelőzve, Magyarországon és Szlovákiában kezdték meg a tömeges koronavírus elleni védőoltást.[138][139] Elsőként az egészségügyi dolgozók részesültek belőle, később az idősotthonok lakói, majd a többi idős, valamint az idült betegségben szenvedő lakosok. Hamarosan engedélyt kapott a Moderna által kifejlesztett védőoltás, majd az AstraZenecáé, és még mielőtt az uniós hatóságok engedélyezték volna, a magyar hatóságok külön veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt adtak ki az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcinára. Utóbbi kettő beadása 2021 februárjától az EU-ban elsőként Magyarországon kezdődött meg. A kínai Sinopharm cég vakcináját 2021. február 28-án Orbán Viktor miniszterelnök is megkapta.[140]

Március elsejére Magyarország följött a harmadik helyre az Unióban az átoltottak lakosságarányos számát tekintve: csak Málta és Dánia állt jobban,[141] egy héttel később pedig Dániát is megelőzve a második helyre lépett előre.[142]

Amikor március végén kiderült, hogy április közepén újranyithatnak az iskolák, bejelentették, hogy április 1-étől kezdve soron kívül kaphatnak oltást a regisztrált pedagógusok és egyéb köznevelési dolgozók.[143] Ugyancsak március végén az addigi nemzetközi tapasztalatok és tudományos ajánlások alapján szakmai állásfoglalás született arról is, hogy az mRNS alapú vakcinákat az addig oltakozásra nem javasolt várandósok is megkaphatják, így rögtön elindult a várandósok soron kívüli oltása is.[144]

A harmadik hullám

Még mielőtt a járvány második hulláma elmúlt volna, 2021 februárjában ismét jelentős növekedésnek indult a betegek száma: ez volt a harmadik hullám kezdete. Szlávik János járványügyi szakember és Rusvai Miklós virológus már a hullám kezdetekor úgy vélekedett, hogy ennek oka nem az esetlegesen rossz védekezés, hanem a Magyarországon is egyre gyorsabban terjedő, az eredeti vírusnál sokkal fertőzőbb mutációk, különösképpen az úgynevezett brit variáns vírus.[145][146] Ez később egyértelműen be is igazolódott: március végén már szinte az összes megbetegedést ez a variáns okozta.[147]

Március elejére a helyzet olyan súlyossá vált, hogy újabb szigorításokat kellett bevezetni. Március 8-tól az óvodák és általános iskolák is egy hónapos időtartamra bezártak, majd, mivel a helyzet egy hónap alatt sem javult lényegesen, később a bezárás időbeli hatályát meg kellett hosszabbítani. Azok az üzletek sem nyithattak ki, amelyek nem számítottak létfontosságúnak (kivéve például a dohányboltok: ezek kinyithattak). A magánegészségügy kivételével a szolgáltatások szüneteltek, a települési közterületeken pedig mindenhol kötelezővé vált a maszkok használata.[148]

Enyhítések a harmadik hullám során és után

Március közepén a miniszterelnök ismertette azokat a terveket, miszerint amint a legalább egy oltást megkapottak száma eléri a 2,5 millió főt, megkezdődhet a védelmi korlátozó intézkedések fokozatos enyhítésének első lépése.[149] Ezt a két és fél milliós határt április 6-án lépte át a beoltottak száma, így másnaptól lerövidült az éjjeli kijárási tilalom hossza, újranyithattak az addig bezárt üzletek (igaz, 10 m²/fős benttartózkodási korláttal), és újraindulhattak a fodrászatok, kozmetikák és más szolgáltatók.[150]

Kritikák, vitás ügyek

A járvány kapcsán kialakult kritikák eleinte a védőeszközök (például szájmaszk, arcmaszk, részecskeszűrő maszk) elégtelen számát és a kormányzat, valamint a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs kommunikációit érintették. Vélemények szerint hiányos és egymásnak ellentmondó információk hangoztak el fertőzésről, tesztekről, valamint a rendelkezésre álló egészségügyi eszközökről és személyzetről, de arra is volt eset, hogy a Magyar Orvosi Kamara javaslatait politikai akciónak minősítette Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, aki egy újságírói kérdésre is kioktatással válaszolt. Ezen kívül az Operatív Törzs demográfiai adatokat sem hozott nyilvánosságra a járvány okozta fertőzések eloszlásáról, szemben más országokkal. Kritika érte azt a járványmegelőzési intézkedést is, hogy az addig élő sajtótájékoztatóikat a fertőzés lehetősége miatt, videokonferenciára cserélte az Operatív Törzs, amitől viszont nehezebb lett a kérdésekre választ kapni. Kritikus vélemények jelentek meg azért is, mert időkímélés céljából egy újságíró csak egy kérdést tehetett fel.[151][152][153][154][155] Főleg egészségügyben dolgozók kritizálták kezdetben a szájmaszkok és egyéb orvosi védőeszközök elégtelen számát is, ami miatt fertőzésveszélybe kerülnek az orvosok, ápolók és gyógyszerészek.[156][157][158] Orbán Viktor miniszterelnök március 20-i rádióinterjújában tagadta ezt, mert szerinte elég védőeszköz áll rendelkezésre.[159] Közben a megvásárolható arcmaszkok árát is a sokszorosára emelte néhány piaci szereplő a járvány árfelhajtó hatására.[160] Volt olyan önkormányzat, például az újbudai, amelyik saját költségén vett arcmaszkokat, László Imre ellenzéki polgármester szerint ugyanis Orbán nyilatkozatával ellentétben nincs elegendő maszk.[161] Néhány nappal ezen események után Kínából több millió maszk és több tízezer védőruha érkezett Magyarországra, amelyeket elsőként az egészségügyi dolgozók körében osztottak szét.[28][29] Viszont az is kiderült, hogy az egyik védőeszköz-szállítmányt küldő cég Kovácsics Iván, az ITM egyik tanácsadójának apjáé, mely emiatt több mint 5 milliárd forintban részesült.[162] Utólagos számítások szerint Magyarország kötötte a legrosszabb üzletet lélegeztetőgépek beszerzésére az Unióban, miután darabáron ő költötte a legtöbbet ilyen gépekre.[163]

A kormány százezres nagyságrendben küldött szájmaszkokat Magyarországon kívüli rászorulóknak, elsősorban a határon túl élő magyar szervezeteknek, illetve néhány balkáni országba és a Vatikánba is 50 000 darabot, az idős papok, valamint a Pápai Német-Magyar Kollégiumban szolgálatot teljesítők számára.[164][165] Parlamenti felszólalásában az ellenzéki Szabó Tímea bírálta ezt az adományozási gyakorlatot.[166] Később erre válaszul, több határon túli magyar szervezet is bírálta Szabó Tímeát.[167][168] A szakképzési intézetek tanulói közel 100 000 maszkot készítettek: a kormányoldal szerint gyakorlatként, az ellenzék szerint azért, mert nekik a vizsgák idejére nem jutott a központilag beszerzett maszkokból.[169][170]

A március 22-én benyújtott koronavírus pandémia elleni védekezés miatt megszületett törvényjavaslat[171] több civil jogvédő szervezet szerint nem felel meg a különleges jogrenddel szemben támasztott demokratikus és az Alaptörvényből is következő követelményeknek.[172] A március 23-án parlament elé került járvány-ellenes törvényt az ellenzék a benne lévő szerintük visszaélésre alkalmas joglehetőségek miatt kritizálta, ezért azt nem is támogatták.[173]

Szél Bernadett közgazdász végzettségű ellenzéki képviselő az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon ajánlását[174][175] kritizálta, amit a tisztifőorvos is kommunikált, amelyben úgy fogalmazott, hogy csak az viseljen maszkot, aki beteg. Szél a Columbia Egyetem kutatóinak megállapításaira hivatkozott, akik szerint a január 23-án elrendelt utazási korlátozások előtt a kínai fertőzöttek 86%-a tünetmentes volt, és így észrevétlenül is képesek voltak fertőzni. Kezdettől vita tárgya volt, hogy hogyan és mikor teszteljenek embereket a koronavírusra, valamint hogy ki és mikor viseljen szájmaszkot, amit szintén nem egyértelműen kommunikáltak, azt pedig egy átlagember nehezen tudja megállapítani mikortól is számít betegnek.[176] Korábban úgy nyilatkozott az Operatív Törzs, hogy a teszt nem ad teljes körű bizonyosságot a fertőzésre és nem akadályozza a terjedést sem. Ehelyett a személyes higiénia fontosságát emelték ki.[177] A WHO ajánlását magáévá tevő Operatív Törzs és a nemzetközi szervezet szakmai véleményét figyelmen kívül hagyó Magyar Orvosi Kamara szakmai véleménye, később is homlokegyenest szemben állt egymással a szájmaszk viselésének kérdésében. A lakosság kénytelen volt a külföldi tapasztalatok alapján vagy a magyar újságírók és más egészségügyi szakértők véleményére hagyatkozni a kérdésben.[178] Április vége felé kezdett a kormányzat és az Operatív Törzs is a tesztelés mellett állást foglalni, hogy monitorozni lehessen a vírus terjedését és fertőzését.[179][180][181]

A 2020. március 30-án elfogadott koronavírus-törvényt leginkább amiatt kritizálták, mert az a kormányzat számára a kormányrendeletekkel történő kormányzást időhatár nélkül tette lehetővé.[182][183][184] Ezzel egy időben került a Parlament elé az úgynevezett salátatörvény,[185] amelynek semmi köze a járványügyi védekezéshez, azonban ellenzéki oldalról összekötötték azzal.[186][187] Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke szerint a törvény nem ellentétes az európai uniós joggal.[188]

Felháborodást váltott ki az a Kásler Miklós egészségügyi miniszter által kiadott rendelkezés is,[189][190] miszerint április 15-ig (a „legrosszabb forgatókönyvre” felkészülve) fel kellett szabadítani a kórházi ágyak 60%-át a járvány esetleges jövőbeli betegei számára, mert ehhez számos, addig kórházban ápolt beteg hazaküldésére volt szükség. Az operatív törzs azt hangsúlyozta, hogy akinek a hazaküldése egészségkárosodást okozna, az maradhat a kórházban, és az, hogy kit küldenek haza, orvosszakmai megállapításokon alapuló döntés lesz, mégis volt olyan eset, amikor az orvosi vélemény kielégítő állapotúnak mondott egy beteget, aki hazaküldése után elhunyt, több esetben pedig valóban rászorult embereket küldtek el. A betegek otthoni ellátására lehetne kérni segítséget az önkormányzatoktól, például otthonápolást, vagy palliatív ellátást, ám nagy valószínűséggel most ezek sincsenek erre a helyzetre felkészülve és erőforrás-hiánnyal küzdenek. Ugyanakkor volt olyan intézményigazgató is, aki azt mondta: jobb is, ha a krónikus belgyógyászati osztályokon fekvő idősek a járvány alatt inkább nem maradnak a kórházak többágyas szobáiban.[191][192][193] Más vélemények szerint ekkora ágyszám-felszabadítás és az Orbán Viktor által említett 7-8000 lélegeztetőgép nem indokolt, inkább a politikai kommunikáció része.[194][195] Sérelmezték azt is, hogy az ágyfelszabadítás kalkulációját nem transzparensen hajtották végre, hanem csak bejelentették végrehajtandó feladatként, ami mögött hozzá nem értés is állhat.[196] Az Eötvös Károly Intézet állásfoglalása szerint a miniszteri rendelet alkotmányellenes, mert az élethez, az emberi méltósághoz, vagy az egészségügyi ellátáshoz való jogot sérti, és noha ezen jogok sérülése alapvető morális problémákba is ütközik, Káslernek nem is lett volna joga így rendelkezni a hatályos magyarországi törvények alapján.[197] Sokakat felháborított az is, hogy a miniszter egy később vele készített interjúban letagadta azt, hogy ő adta ki az utasítást a kórházi ágyak 'felszabadítására', mondván szerinte ez az orvosok döntésén alapult, ezért a felelősség is az övék.[189][198][199] A Magyar Orvosi Kamara visszautasította Kásler szavait, a Magyar Helsinki Bizottság pedig pert helyezett kilátásba az EMMI-vel szemben az eset kapcsán.[200] Az intézkedésről az ENSZ is kérdéseket tett fel levélben Szijjártó Péter külügyminiszternek, aki válaszában visszautasította a szerinte bíráló megkeresést.[201]

Kritika érte a kormányzat munkahelyteremtésre vonatkozó elképzeléseit is, miután a járvány következtében rengeteg ember elveszítette az állását. A legfontosabb kritika arra irányult, hogy a munkanélküliek állami támogatása az EU országai között Magyarországon a legrövidebb idejű – három hónap – és ez is meglehetősen alacsony, ugyanakkor a kormányzat ezt nem is kívánta megváltoztatni, mondván ők a „munkaalapú társadalomban” hisznek, nem a „segélyezésben” és hogy „annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus elpusztított”. Az a vállalás is elhangzott részükről, miszerint három hónap múlva „nem lesz olyan ember Magyarországon, aki ne kapna állásajánlatot munkáltatótól vagy az államtól”. Érintettek és kormánytól független szakértők viszont bizonytalannak és kivitelezhetetlennek tekintették a terveket, amelyek szerintük a közmunkát jelenthetik.[202][203] Más kritikusok szerint az ígéret tulajdonképpen fenyegetés, mivel sokan katonai szolgálatra kényszerülhetnek.[204] Arra is rámutattak, hogy a sokaknak eddig sem sok segítséget jelentő járulékrendszer mellett a sok, hirtelen munkahelyét elvesztő ember mentálisan is megsínyli az elbocsátásokat, akik közül többen elveszíthetik albérletüket vagy feketén kénytelenek dolgozni, ezért az állam dolga lenne az ellátórendszer fejlesztése, hogy a rászorulók több ideig magasabb vásárlóértékű támogatáshoz jussanak, amíg nem sikerül ismét elhelyezkedniük.[205] 2021-re pedig az is kiderült, hogy számos kormányközeli személyhez köthető cég is nyertese lett a járvány miatt fizetésképtelenné váló vállalkozások felszámolását célzó állami pályázatnak.[206]

Polémia lett az országszerte ingyenessé tett parkolás is, mert azzal az önkormányzatoktól jelentős bevételek estek ki és megnövekedett tőle a városi autóforgalom. Egy felmérés szerint a megkérdezett vidékiek 79, a budapestiek 68%-a inkább egyetértett az ingyenes parkolással,[207] azonban voltak olyanok, akik részéről kritika érte az ingyenes parkolást is, ugyanis szerintük a döntés a tömegközlekedést igénybe vevők számát nem mindenhol csökkentette, ugyanakkor az autóforgalom elsősorban Budapest belső kerületeiben, és néhány vidéki nagyvárosban 10-15%-kal megnövekedett (néhány budapesti városrészben 50 %-kal), és ez a nem elégséges számú parkolóhely miatt komoly gondokat okozott.[208][209]

Kásler Miklós egészségügyi miniszter rendelete alapján május 4-én hétfőn újraindult az egészségügyi ellátás. A rendelet szerint a páciensek csak telefonos egyeztetés és negatív koronavírus-teszt birtokában látogathatták a rendeléseket, az intézményeknek pedig vedőeszközöket kellett biztosítaniuk számukra. Azonban az egészségügyi dolgozók szerint kérdéses volt a páciensek tesztjeinek elvégzése, költségvonzatának és a védőeszközöknek a biztosítása, miközben ők sem rendelkeztek továbbra sem elegendő számú védőfelszereléssel. Szerintük az operatív törzs által támogatott rendelkezéseket átgondolatlanul és túl gyorsan (egyetlen hétvége alatt) hozták meg.[210][211][212] Több pácienst a teszt hiánya miatt elutasítottak, akiknek a feltételezések szerint a PCR-teszt kiértékelésének ideje alatt is súlyosbodhat az állapota.[213] A kormány és az EMMI kommunikációja szerint a szakrendelők feladata a tesztek elvégzése. A szakrendelésekhez előírt PCR-teszteket pedig az NNK határozata alapján kijelölt laboratóriumok végzik.[214] Ettől függetlenül a visszajelzések az orvosi ellátások további nehézségeiről szóltak.[215]

Politikai csörtére is sor került a kormányzat és az ellenzéki főpolgármester, Karácsony Gergely között, miután egy fővárosi fenntartású, Pesti úti idősotthonban április elején nagy számban találtak fertőzötteket, akik közül később több mint 40-en elhunytak. A kormány képviselői az eset kapcsán többször is a főpolgármester „hanyagságát” igyekeztek kihangsúlyozni, a kormányzat pedig számos vizsgálatot is lefolytatott az intézményben, míg Karácsony felhívta a figyelmet, hogy a többi idősotthon és egészségügyi intézmény átfertőzöttségéről és ellenőrzéséről a kormányzat részéről alig valami hangzott el, ezen kívül tételesen cáfolta a vizsgálatok elmarasztaló megállapításait. Hozzátette azt is, hogy a kormány elhallgatja az egészségügyi dolgozók megfertőződöttségéről szóló adatokat,[216][217][218][219] a Gulyás Gergely által tartott Kormányinfón és az operatív törzs tájékoztatóin viszont többször elhangzott, hogy a fertőzött személyek közül hányan vagy milyen arányban találhatók egészségügyi dolgozók.[220] A Pesti úti otthon ügyében a kormánypárti politikusok többször hangoztatták, hogy nem volt jelen orvos az intézményben, Zacher Gábor toxikológus szerint viszont ez „huszadrangú kérdés”, mert egy járvány idején az eleve legyengült szervezetű idősek körében a halál mindenképpen „aratni fog”.[221]

Polémia alakult ki a kormányzat azon törvényjavaslatai körül is, melyek a „szolidaritás jegyében” nagyobb adóbevételeket vonnának el az önkormányzatoktól a korábbiakhoz képest, mert egyes vélemények szerint ezek főleg az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat sújtanák, beleértve a fővárosi önkormányzatot is.[222][223][224] A május 26-án benyújtott 2021-es költségvetésben Karácsony Gergely főpolgármester szerint több tétel is a fővárost bünteti.[225][226]

A járvány miatt elfogadott „gazdaságvédelmi tervből” is jelentős összegek kerültek átcsoportosításra olyan célokra, amelyeknek nem volt köze a hazai gazdaság megóvásához.[227][228][229] Közben Kásler Miklós videosorozatot indított a Facebookon, ahol a kormányzati intézkedéseket magyarázta és az ellenzéket kritizálta.[199]

Felháborodást váltott ki, hogy míg a járványhelyzet ellenére labdarúgómeccseket meg lehetett tartani – mint pl. június 3-án a Magyar Kupa rangadóját a Puskás Arénában[230] – addig koncertek szervezésére továbbra sem volt lehetőség, ami ennek a szektornak a megélhetését veszélyeztette.[231] Több érintett előadó is kritikát fogalmazott meg ezzel kapcsolatban, kettős mércét emlegetve.[232][233][234][235] Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter július 16-án jelentette be, hogy a 2020. augusztus 20-i ünnepségek és a tűzijáték is elmarad, ekkor azzal indokolta a koncertszervezési tilalmat, hogy „a focimeccseken nem lehet alkoholt venni”.[236] Ez az állítás azonban egyértelműen nem felelt meg a valóságnak,[237] a valótlan indoklás pedig újabb bírálatokat váltott ki.[231][235] A rendezvény és fesztivál-szervezők többször adtak hangot aggodalmuknak, mivel a járvány és az amiatt hozott intézkedések ellehetetlenítik ebben a szektorban érdekelt vállalkozásokat és dolgozókat, ezt erősítette, hogy a kormány augusztus 15. után sem engedélyezte az 500 fősnél nagyobb zenés rendezvények megtartását. Cserébe a kormány „garázskoncertek” támogatását helyezte kilátásba a Magyar Turisztikai Ügynökség válogatásával, 5,3 milliárd forintos támogatással.[238] Többek közt Demjén Rózsi, Balázs Fecó vagy a Tankcsapda is a támogatottak közé került.[239] A szervezők és előadók számára viszont továbbra sem volt világos, hogy a gyakorlatban hogy fog kinézni ez a támogatási forma.[240] Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő augusztus 6-i közleménye szerint a kormány újabb, 2 milliárd 120 millió forintos csomagról döntött a könnyűzenei klubok és a fesztiválszervezők támogatására.[241] A szintén garázskoncertet tartó, nyíltan kormánykritikus HétköznaPICSAlódások punkzenekar koncertjét cenzúrázták, az egyik stábtagjukat pedig ismeretlenek bántalmazták a kormánykritikus videóklipje miatt.[242]

Az év májusában először a RegionalBahn blog osztotta meg, hogy a KTI javaslatára az ITM ideiglenes járványügyi menetrendet tervez bevezetni számos vasúti mellékvonalon, mely során több járatot autóbusszal pótolnának.[243][244] A kezdeti híresztelést se a minisztérium, se a MÁV nem erősítette meg, mégis többen tiltakozni kezdtek ellene, köztük számos Nógrád megyei politikus is, élükön Csach Gábor balassagyarmati polgármesterrel, akik nyílt levelet is küldtek Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár számára az üggyel kapcsolatban.[245] A tiltakozások ellenére végül május 28-án tette közzé a MÁV-START a június 6-ától életbe lépő változtatásokat.[246] A változtatások 36 vidéki vasútvonalat érintett, java részükön csupán pár vonatpárt hagyott meg, a többit autóbuszokkal pótolta, de 11 vonal esetében nem szerveztek pótlást sem. A változtatások bevezetését azzal indokolták, hogy a veszélyhelyzet következtében a vonatok átlagos utasforgalma jelentős mértékben lecsökkent.[246] A bejelentést követően a járványügyi menetrendet sorra érték a kritikák. Egyesek úgy vélték, a járványt ürügyként próbálják felhasználni további vonalbezárásokra, mások a megnövekedett menetidőket sérelmezték,[247] de arra is rámutattak, hogy a MÁV-START nem tartotta a kéthetes menetrend-előrejelzést,[248] illetve hogy egyes, az ideiglenes menetrendben pótolt személyvonatokat utasok nélkül, szerelvényvonatként a korlátozások ellenére is leközlekedtetik.[249][250][251] A kritikákra reagált Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója, és kijelentette, hogy a járványügyi menetrendet felül kell vizsgálni, és ahol a vasút versenyképesebb az autóbuszoknál, ott az alapmenetrendet vissza kell állítani.[251][252] A felülvizsgálatnak csak egy hónappal később lett eredménye: a MÁV-START és a GYSEV augusztus 1-jétől 10 vonalon,[253][254][255] október 1-jétől pedig további 10 vonalon állította vissza a június 6-a előtti menetrendet.[256][257] Az újranyitott vonalak első sorban azokból a térségekből kerültek ki, ahol a helyiek legjobban lobbiztak a járványmenetrend ellen,[258] azonban a többi 14 vonal esetében továbbra sincs meghatározva, meddig akarják érvényben tartani az ideiglenes menetrendet.

2020. szeptember 16-án Orbán Viktor újabb szigorításokat jelentett be, ezek alapján a maszk használata kötelező a tömegközlekedés és az üzletek mellett már a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, és az ügyfélfogadási irodákban is, és hogy a tesztek hatósági ára 19 500 forint lesz.[259] A lépést azért kritizálták, mert a hatósági ár miatt több cég kiszállt a tesztelésekből, szűkítve a tesztelési lehetőségeket, ezért a tesztek teljesen ingyenessé tételét követelték ellenzéki politikusok és egészségügyi szakemberek is. Szerintük az anyagiak a lakosságot is megfontolásra készteti, hogy tudnak vagy akarnak-e fizetni a tesztekért, miközben a tesztelést alapvetően fontosnak gondolják a fertőzöttség nyomonkövetésére.[260][261]

Kritika érte a 2020. szeptember 25-én tartott Bayern München és Sevilla FC közti Szuperkupa-rangadót is, amit NB1-es focimeccsként közönség előtt is meg lehetett tartani a Puskás Arénában. Többen, mint Markus Söder bajor miniszterelnök és Hansi Flick, a Bayern edzője is bírálta a meccs közönség előtti megtartását, de Joachim Löw német szövetségi kapitány és magyar ellenzéki politikusok is így vélekedtek.[262][263][264][265][266] Gulyás Gergely egy hónappal korábban még teljes határzárról beszélt, de a kupát megtarthatónak mondta: „Egy megoldást látunk: a futballdrukkerek akkor léphetnek be az országba, ha két negatív tesztet hoznak. A reptérről rögtön a meccsre visszük őket, ha annak vége, akkor vissza visszük őket a repülőtérre.”[267] Ennek ellenére ezek az intézkedések a rangadó napjára elmaradtak: ekkorra már elég volt egy negatív teszt is, a drukkerek mozgását pedig csak a stadionig irányították szervezetten, előtte mindenki szabadon közlekedhetett, voltak, akik több napot is a fővárosban töltöttek,[268] de sok drukker le is mondta a meccsen való részvételét.[269] Az UEFA mindenesetre sikeresnek ítélte a rangadó lebonyolítását.[270]

A 2020 szeptemberében újrainduló oktatást azzal kritizálták, hogy a kormányzat elhanyagolta az oktatási intézményekre vonatkozó egységes járványügyi előírásokat, miután úgy határozott, hogy nem zárja be az iskolákat. A PDSZ úgy vélte, hogy a közoktatásban dolgozóknak veszélyes körülmények között kell dolgozniuk, mert nem biztosítottak számukra az egészséges és biztonságos munkavégzés körülményei, valamint rendezetlen a fertőzésgyanús diákok és pedagógusok tesztelése.[271][272] A szervezet az iskolák bezárását is követelte a kialakult kaotikus helyzet miatt, a pedagógusok és diákok egészségét féltve, és félve az oktatás összeomlásától.[273] A szakszervezet később közleményben kérte a szülőket, hogy aki teheti ne engedje óvodába, iskolába gyermekét, miután szülői panaszok szerint nem megfelelő a távolságtartás, nem mindenhol biztosítható a tanulócsoportok elkülönítése, az esetek túlnyomó többségében vagy nincs tesztelés, vagy csak megkésve. A PDSZ kiemelte, hogy nem a pánikkeltés a céljuk, hanem a megoldások megtalálása, hangsúlyozva a kormányzat felelősségét.[274] Maruzsa Zoltán oktatásügyi államtitkár visszautasította a PDSZ állításait, hangulatkeltéssel vádolva a szakszervezetet.[275]

Október elején a parlament elfogadta azt az orvosokat érintő törvénycsomagot, amely minden addiginál nagyobb mértékben emelné meg az állami egészségügyben dolgozó orvosok bérét. A törvényt azonban számos ponton kritizálták, mert a béremelés az orvosokon kívül más egészségügyi szakdolgozóra nem terjed ki, jelentős bérfeszültséget eredményezve, ezen kívül az orvosok munkavállalási feltételeit is meglehetősen korlátozza, valamint kirendelhetővé teszi őket az ország bármely területére, amiről csak tíz nappal korábban kell értesítést kapniuk.[276] Az elfogadott törvény után sok egészségügyi dolgozó jelezte, hogy kész kilépni az állami egészségügyből, a Magyar Orvosi Kamara pedig jelezte, hogy ebben a formában elfogadhatatlan a törvény.[277][278] A törvény körül később sem csillapodtak a kedélyek: bár a kormány szerint folyamatosak voltak az egyeztetések, a Magyar Orvosi Kamara ezt cáfolta, miközben jogászok és érdekvédők szerint számos ponton továbbra is hátrányosan érinti az egészségügyi dolgozókat.[279] Közben kiderült az új szolgálati jogviszonyról szóló törvény november 28-án nyilvánosságra hozott végrehajtási rendeletéből, hogy a vészhelyzet alatt egészségügyi dolgozó nem mondhat fel, 2021. április 1-től pedig új szolgálati jogviszony lép életbe, aminek értelmében orvosok csak engedéllyel vállalhatnak egészségügyi másodállást.[280]

A járvány ősszel kialakult második hulláma kapcsán hozott kormányzati intézkedések is számos bírálatot kaptak. A TASZ összesítése szerint a kormány intézkedései következtében sérül, illetve vitatottá válik a jogbiztonság követelménye, a kellő felkészülési idő joga, valamint olyan Alaptörvényben rögzített jogok, mint a törvény előtti egyenlőség és a tisztességes eljáráshoz való jog, az információszabadság joga, a személyes szabadság korlátozása, és az egészséghez való jog. A TASZ szerint a kormány hirtelen változó jogszabályaihoz való alkalmazkodáshoz se elég információ, se elég idő nem állt rendelkezésére; a karanténintézkedések következetlenek, és azokban sokszor olyan egészségügyi szakember jár el, akinek egyébként nincs is jogosultsága személyi szabadságot korlátozni; a kormányzati járványügyi adatok megismerhetősége nem biztosított, ahogy az egészségügyi ellátások megszervezése is hiányos.[281]

November 23-án jelentette be Orbán a saját elnökségével működő Idősek Tanácsa javaslatára, hogy ismét bevezetik a 65 évnél idősebbek vásárlási idősávját, aminek értelmében hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között, szombaton és vasárnap pedig 8 és 10 óra között csak az idősek vásárolhatnak.[282] Az intézkedést a nyugdíjasok felé tett látszatintézkedésnek titulálták, mert az idősek az idősávon kívül is vásárolhatnak, amikor ugyanúgy megfertőződhetnek.[283] A Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke szerint hiába ők az egyik legnagyobb nyugdíjas szervezet az országban, mégsem kérdezték meg a véleményüket az új rendelettel kapcsolatban. Szerinte a nyugdíjasoknak inkább anyagi támogatásra lenne szükségük a védőeszközök megvásárlásához. Falus Ferenc volt tisztifőorvos szerint is felesleges az idősáv, fontosabbnak tartaná a boltban vásárlók számának limitálását.[284] December 11-én szintén az Idősek Tanácsa javaslatára jelentették be, hogy december 12-ével megszüntetik az idősávot.[285]

Az orvostanhallgatók munkájára korábban önkéntességi alapon számítottak a koronavírus-tesztelések lebonyolításban. Bódis József államtitkárnak egy november 15-én nyilvánosságra került levele szerint ez megváltozott, és a „hallgatókat az orvos-, fogorvos- és egészségtudományi képzést folytató harmad- és negyedévfolyamosok vezénylésével biztosítják.”[286] A vizsgálat elvégzésébe – egészségügyi tevékenység végzésére való jogosultság nélkül – orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgató kirendelhető.[287] A hallgatók beszámolói szerint egy részüket zsarolások és fenyegetések alkalmazásával kényszerítették munkára. Közülük többen állították azt, hogy megfelelő védőruhát sem kaptak, ahogy a vizsgaidőszakra sem voltak tekintettel. A munkavégzésért a diákok csak minimális díjazást kaptak.[288]

Közben kiderült, hogy a kontaktkutatás – vagyis a potenciális vagy bizonyítottan fertőződtek környezetében korábban megfordult személyek felkutatása – is lényegében megfeneklett.[289] Egyéb vélemények szerint a kormányzat számos más ponton is láthatoan elhanyagolta a hatékony intézkedések meghozatalát, miközben propagandisztikus módon sikerekről és hatékony védekezésről kommunikált.[290]

Továbbra is kritika érte a kormányzat adatszolgáltatási hajlandóságát, miután számos egymásnak ellentmondó adat és intézkedés látott napvilágot a járvány kezdete óta, ami miatt nehézzé vált a járvány követhetősége. Sok kérdésre pedig egyáltalán nem érkezett érdemi válasz sem a kormánytól, sem az Operatív Törzstől. Lantos Gabriella egészségügyi menedzser szerint az adatokkal való „bűvészkedés” a politikai propaganda része, ahol érdek a valóság eltitkolása és kozmetikázása. Kevéssé megismerhetővé váltak a kórházak Covid-osztályain zajló munka körülményei is, miután a második hullám idején semelyik médium nem kapott forgatási engedélyt, az egészségügyi dolgozóknak pedig megtiltották, hogy nyilatkozzanak, a kormányzat részéről viszont folyamatos sikerekről számoltak be. Kiszivárgott információk szerint ugyanakkor nem biztosítottak a megfelelő körülmények se a betegek maradéktalan ellátásához, se a dolgozók munkavégzéséhez, mégpedig elsősorban az egészségügyi dolgozók elégtelen létszáma miatt.[291][292]

A vendéglátóipar szereplői közt is egyre nagyobb lett az elégedetlenség, miután a kormányzat részéről nem történtek olyan hatékony intézkedések, amelyek segítettek volna a szektor szereplőinek anyagi problémáin, sokakat csőddel fenyegetve.[293][294][295] Korábban a járvány miatt létrehozott „Gazdaságvédelmi akcióterv” kapcsán beszélt a kormány közel egymillió megsegített emberről,[296] ugyanakkor az erre elkülönített milliárdokból olyan beruházásokat is támogattak, mint atlétikai stadion, turizmusfejlesztés, vasútépítés, vadászati kiállítás előkészítése, vagy a Nemzeti Korcsolyázó Központ fejlesztése.[297][298] Csak sportcélokra a járvány idején 50 milliárdot költött az alapból a kormány 2020 nyarán, miközben a kritikák szerint már akkor sok ember és vállalkozás bevétel nélkül maradt.[299] Karácsony Gergely főpolgármester is felszólította a kormányt az elmaradt támogatások kifizetésére, aki szintén kritizálta, hogy a gazdaságvédelemre szánt pénzek háromnegyedét olyan célokra költötték, amelyeknek semmi közük a magyar gazdaság és a dolgozók védelméhez.[300] Egyes számítások szerint valószínű, hogy nemcsak a pénz háromnegyedét, hanem többet is más célokra költötték, és ténylegesen csak tizenegynéhány százalék jutott válságkezelésre.[301] Az elégedetlenség hatására 2021. február 3-i hatállyal életbe lépett új rendelet értelmében február végéig egy összegben kerülnek kifizetésre az állami bértámogatások a korábbi utófinanszírozás helyett.[302] Az idegenvezetők körében is nagy volt az elégedetlenség, mert a járvány kezdete óta semmilyen érdemi segítséget nem kaptak a kormánytól, miután a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a turizmus.[303]

A koronavírussal szembeni vakcinák 2020 végi megjelenésével a kormányzat is többször emlegetni kezdte az „oltási tervét”, de erről hónapokig semmi biztosat nem lehetett tudni, és a megjelent információk is többször ellentmondtak az operatív lépéseknek.[304] A tervről később is kevés dolog szivárgott ki, ami újságírók szerint hátráltatja a védekezést, miután sokan bizonytalanok lettek a különböző oltások hatékonysága miatt, miközben külföldön sokkal átláthatóbban zajlik a tájékoztatás.[305][306][307] Szél Bernadett független képviselő közadatigénylés keretében kérte ki az oltási tervet, azt viszont arra való hivatkozással, hogy „további jövőbeli döntések alapjául szolgál” nem adták ki. Szél ezután kétségbe vonta, hogy tényleg létezik-e egyáltalán oltási terv.[308][309] A TASZ – ami már korábban is bírálta a kormányt a követhetetlen lakossági tájékoztatás miatt – közölte, hogy több ezren tőlük kértek információkat az oltásokról is, mert a kormányzati csatornákon elégtelen adat állt csak rendelkezésre, ami a szervezet szerint is bizonyítja a kormányzati kommunikáció csődjét.[310]

A vakcinázás is jelentősen átpolitizálódott, a magyar kormány ebben a kérdésben is hangsúlyosan az uniós szerveket okolta a késlekedésekért és az elégtelen vakcinakészletekért, jóllehet ezek csak részben függtek ezen szervektől. Erre való hivatkozással fordult a kormány aztán a keleti, orosz és kínai vakcinák felé, amelyekben többen nem bíznak.[311] Ráadásul 2021 februárjáig a rendelkezésre álló uniós vakcinabeszerzési keret felét hívta csak le a kormány, miközben Izraelből számítottak Moderna-vakcinára,[312] ez a tranzakció azonban meghiúsult.[313] Gulyás Gergely az ügy kapcsán több féligazságon alapuló, politikai kritikát is tett, „gyűlöletkampányt” és az „Unió hazugságait” emlegetve, ugyanakkor a kormányzatnak itt is több ellentmondásos reakciója volt.[314] Később az a kritika is elhangzott Gulyás részéről, hogy a vakcinabeszerzési szerződések nyilvánosságra hozását az Unió megtiltotta volna a tagállamoknak, ezzel szemben az Európai Bizottság közölte, hogy a nyilvánosságra hozatal a szerződő feleken múlik, ők döntenek ennek feltételeiről, és hogy a Bizottság a tagállamokkal együttműködve törekszik az európaiak biztonságos és hatékony oltóanyagokhoz jutására, illetve az oltóanyag-szállítások jelentős gyorsítására.[315] A később megismert, orosz és kínai vakcinák beszerzésére vonatkozó szerződéseket ráadásul az állam meglehetősen előnytelen feltételekkel kötötte meg, a kínai vakcina beszerzésében még egy gyanús magyar közvetítőcég is szerepet vállalt. Kiderült, hogy a kínai a legdrágább vakcina, az orosz kapcsán pedig minden felelősség a magyar államot terheli, semmilyen nemzetközi jogorvoslat nem lehetséges.[316][317][318]

Polémia lett az OGYÉI orosz, Szputnyik V nevű vakcinára adott engedélyéből is, mert azzal nem végeztek úgynevezett „harmadik klinikai vizsgálati fázist”, amelyben több tízezer alanyon tesztelik az oltást, dacára, hogy ezt a hatóság által felkért szakértők is kifogásolták. Ugyanezért kritizálták a kínai eredetű vakcinákat is.[319] A keleti vakcinák iránt eleve alacsony volt a bizalom,[320] a Szputnyikét pedig az orosz ügyintézés ásta alá.[321] A Szputnyik V vakcina esetén felmerült az is, hogy az OGYÉI által vizsgált és engedélyezett vakcina nem ugyanolyan összetételű, mint ami a tömegtermelés során készülhet.[322] A kormány eközben rendeletmódosítással tette engedélyezhetővé a kínai eredetű vakcinákat, amiket ezután szinte vizsgálni sem kell,[323] noha továbbra sem volt bizonyos a vakcina biztonságossága.[324] A Magyar Orvosi Kamara közleményében szólította fel a kormányzatot, hogy a lakossági bizalom megőrzése miatt ne politikai, csakis szakmai alapon engedélyeztessen vakcinákat.[325] Ellenzéki pártok is ugyanerre szólítottak fel közös közleményben, amiben a rendelet visszavonását követelték.[326] Az Unióban egy ország sem volt Magyarországon kívül, amelyikben vizsgálat nélkül engedélyeztek volna kínai vagy orosz vakcinákat, bár nincs egységes uniós vakcinaengedélyeztetési szabály a tagállamok részére.[327] Az Unió később meg is hozta azt a szabályt, aminek értelmében beutazáskor nem fogadnak el olyan oltásokat, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség nem hagyott jóvá.[328]

Probléma lett az is, hogy nem állt elegendő mennyiségű vakcina rendelkezésre, így a vakcinák közti választás is kétségessé vált.[329] (Egy Portfolio.hu által végzett rögtönzött közvéleménykutatás szerint is alig volt érdeklődés a keleti vakcinák iránt.)[330] Az is kiderült, hogy az ára miatt álltak le a Moderna nevű vakcina vásárlásával, mert a hasonló Pfizer vakcina olcsóbb, noha korábban a kormány azt kommunikálta, hogy „az emberélet nem múlhat pénzen”.[331]

Az egészségügyi dolgozókra vonatkozó új munkaszerződések is problémát okoztak, melyek az előző év októberében elfogadott törvényhez igazodva születtek, azok ugyanis potenciálisan hátrányosak az érintettekre. A szerződések a törvénnyel együtt 2021. március 1. éjféltől érvényesek, ha az érintett dolgozó aláírja őket, csakhogy az érintettek közül sokan közvetlen a határidő előttig sem látták a szerződéstervezetet annak részleteivel, vagy nem hagytak időt, lehetőséget az áttanulmányozásra, míg másokat zsarolással igyekeztek rábírni az aláírásra. Ilyen esetekről a Magyar Orvosi Kamara is értesült. Másutt egész kórházi osztályok jelentették be felmondásukat, ha nem változtatnak a szerződéseken.[332][333][334][335][336][337] Több helyen történtek is felmondások, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet egyik belgyógyászata működésképtelenné is vált emiatt, ugyanakkor Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató szerint a dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését, az ellátás pedig zavartalan.[338] Végül legalább 4000-en mondtak fel, vagy nem írták alá a szerződéseket, többségük feltehetően egészségügyi szakdolgozó, akikre a törvénybe foglalt fizetésemelés nem is vonatkozott.[339]

Közben a kormányzat Orbán Viktor december 19-i nyilatkozata alapján a kis és közepes vállalkozások támogatására hivatkozva ezen vállalkozások helyi iparűzési adóját, mely az önkormányzatok legfőbb bevételi forrása a felére csökkentette 2021. január 1-től. Ennek kapcsán az okozott konfliktust, hogy a bejelentés alapján a 25 ezer főnél nagyobb települések kieső adóbevételét a kormány egyéni szempontok szerint téríti meg, ami az ellenzéki vezetésű önkormányzatok szerint az ő önkormányzataik ellehetetlenítésére irányul, mert így a kormány válogathat a kormánypárti és ellenzéki önkormányzatok kisegítése között. Később valóban érezhető volt, hogy a kormánypárti vezetésű önkormányzatok jóval nagyobb állami támogatásban részesültek, miközben rendelettel tiltották meg a helyi adóemelést.[340][341][342][343][344][345][346] A turisztikai támogatásoknál is hasonló szemléletű aránytalanság volt megfigyelhető.[347]

Továbbra is visszás ügy maradt, hogy a kaszinók a járvány alatt is nyitva maradhattak, ahol gyakorlatilag semmilyen járványvédelmi szabályt nem tartottak be. A kaszinók nyitvamaradásáról – melyek mind kormányközeli személyek érdekeltségei – Gulyás Gergely előző évben azt mondta, hogy üzletnek és nem szórakozóhelynek minősülnek, ezért nem kell bezárniuk, az Operatív Törzs pedig azt nyilatkozta, hogy „beltéri intézményekben saját hatáskörben döntenek a járványügyi szabályokról, és mindenki, aki odamegy, az saját felelősségre teszi”.[348][349][350] A március 4-én bejelentett újabb két hetesre tervezett zárás idejére viszont a kaszinóknak is be kell zárniuk.[351]

A zárásra azért került sor, mert közben a vírus brit mutációja miatt úgy megugrott a magyarországi halálesetek száma, hogy lakosságarányosan már a fertőzöttségben élen járó Egyesült Államokat is lehagyta a magyar halálozási statisztika.[352]

Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi docens – aki már a járvány előtt is kritizálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját[353] – március elején arról beszélt, hogy a járvány hatásainak enyhítésére a kormánynak foglalkoznia kellene a jóléti állam intézményeivel, mert az Orbán által preferált „munka alapú társadalommal”[354] szemben a nehézségeket praktikusan jóléti intézkedésekkel, a széles társadalom közvetlen anyagi és egyéb támogatásával lehet enyhíteni.[355]

Újabb ellentmondó intézkedés volt, mikor március 5-én Orbán és az Operatív Törzs azt kommunikálta, hogy „rendszerszintű problémák” miatt elmarad a március 6. szombatra tervezett tömeges oltás,[356] szombaton azonban mégis volt lehetősége oltásra annak, aki megjelent az oltópontokon.[357]

Politikai vita bontakozott ki azon, hogy egyes ellenzéki vezetésű településeken, mint Szombathelyen vagy a fővárosban a kormányzat megtagadta az önkormányzatoktól helyi oltópontok kialakítását,[358][359] miközben a fideszes vezetésű XVI. kerületben engedélyeztek helyi oltópontot.[360] A kormánypárti média pedig arról számolt be, hogy Szaniszló Sándor XVIII. kerületi ellenzéki polgármester saját hatáskörben fel nem használt kínai vakcinákat küldött volna vissza, miközben erre Sára Botond kormánymegbízott kérte fel a háziorvosokat.[361] A kormányzat közben „oltásellenesnek” próbálta beállítani az ellenzéket, mert azok megkérdőjelezték a keleti vakcinák hatásosságát és biztonságosságát, valamint az ellentmondó kormányzati lépéseket.[362] Ez ügyben kormányzati kampány is indult dacára, hogy az ellenzéki szereplők is mindig az oltás fontossagát hangsúlyozták, akik válaszul rámutattak a kormányzat hiányosságaira, illetve arra, hogy az újabb hatályba lépett munkavállalási szerződesek miatt 5500 egészsegügyi szakdolgozó hagyta ott az amúgy is leterhelt állami ellátórendszert.[363] Más vélemények is arról szóltak, hogy a kormányzat új ellenségképként az „oltásellenes ellenzéket” kívánja felhasználni a 2022-es országgyűlési választásokig.[364]

Miközben a kormányzat azt kommunikálta, hogy az egészségügyi ellátórendszer gond nélkül veszi az akadályokat a harmadik hullám idején is, és minden rászorulót ellátnak – Kásler Miklós szerint „az egészségügy meg sem rendült” –, addig egészségügyi dolgozók szerint nagyon is leterhelt, mert nincs elég szakdolgozó a megnövekedett esetszámok biztonságos ellátására.[365][366]

Kérdésessé vált, hogy a beoltottak védettségi igazolványára milyen szempont alapján kerülnek adatok, miután etéren számos pontatlanság történt (valótlan, logikátlan adatok, elhunyt személy is kapott),[367] de az sem volt világos, hogy mire jogosít fel.[368] Hadházy Ákos független képviselő azt is meg kívánta tudni mennyit költött a kormány az igazolványokra, de nem kapott érdemi választ.[369]

A kormányzat 2021 márciusában belengetett, majd április 19-ére tervezett iskolanyitása miatt pedagógus szakszervezetek követelték a nyitás elhalasztását két-három héttel, mert a tervezett időpontig akkor sem lennének védettek, ha előre vennék őket az oltási sorban, amit szintén követelésként fogalmaztak meg.[370][371] Mindezek ellenére azonban a kormányzat egyik követelést sem volt hajlandó teljesíteni, amíg a PDSZ sztrájkot nem helyezett kilátásba,[372] majd a kormányközeli Nemzeti Pedagógus Kar is követelni nem kezdte a pedagógusok oltását. Ennek hatására április 1-től kezdődött meg azon pedagógusok soron kívüli oltása, akik jelentkeztek rá.[373][374] Ellentmondó volt viszont, hogy Szlávik János infektológus szerint egy oltás nem ad elég védettséget, ehhez képest Gulyás Gergely már arról beszélt, hogy egy oltás is elegendő lehet a pedagógusoknak.[375]

Számos, kormánytól független médium forgatási engedélyt kért a kórházak covid-részlegeibe a szélesebb tájékoztatás véget a nagyobb lakossági bizalom fenntartása érdekében, illetve a Magyar Orvosi Kamara is közleményben fogalmazta meg, hogy ugyanezért objektív tudósításokra lenne szükség a koronavírussal foglalkozó egészségügyi ellátórészlegekről, minderre a kormány részéről előbb Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár reagált úgy, hogy „a kórházakban gyógyítani kell, nem kamerázni”, Orbán Viktor pedig annyit mondott: „nem most kell bemenni a kórházakba kamuvideókat és álhíreket gyártani”. 28 médium március végén nylít levélben követelte a szabad tudósítási lehetőségek megteremtését, az egészségügyi dolgozók szabad nyilatkozati lehetőségét, és az Operatív Törzs folyamatos, aktuális, 0-24 órás tájékoztatását a napi, szórványos tartalmú, ezért nem kielégítő tájékoztatói helyett, miután a covid-osztályokon 2020 tavasza óta csak kormányközeli médiumok forgathattak, miközben számos külföldi országban bármely médium kaphat engedélyt a forgatásra, és az adatszolgáltatás is átláthatóbb. Mindezek után az Országos Kórházi Főigazgatóság külön levélben szólította fel az oltópontokká váló szakrendelőket, hogy ne engedélyezzenek ott forgatást a kormányközeli közmédia kivételével. (A kormányzat hiányos, részrehajló, illetve következetlen információközlései korábban is számos kritikát kaptak.)[376][377]

Orbán 2021. március 31-én adott interjút a közmédiának, ahol egyebek mellett elmondta, hogy a lakosság negyede, 2,5 millió beoltott esetén lehet lazítani a korlátozásokon, de itt vádolta „kamuvideózással” a nagyobb nyilvánosságot követelő médiumokat, és azt is állította, hogy a baloldal „mindig is oltásellenes volt”. A 2,5 milliót már a március 19-i rádióinterjújában megemlítette, a kormány szerint ugyanis ennyi beoltottnál már minden 65 év fölötti, saját magát regisztrált ember be van oltva, amit a nyitás feltételének szabtak. Ezt a számot és a hozzá kapcsolt teóriát azonban vírusügyi szakemberek vitatták, mert minden szakmai alapot nélkülöz a 2,5 milliós szám, szerintük a lakosság fele, 5 millió beoltott esetén lehetne nagyobb nyitásban gondolkodni.[378][379] Április 6-án aztán a 2,5 millió beoltott elérésére hivatkozva meg is történt a hivatalos bejelentés az április 7-i lazításokról, noha a tisztifőorvos közlese szerint a 65 év felettiek hivatkozott átoltottsága így sem volt teljes.[380]

Orbán április 9-i rádióinterjújában is sok féligazság hangzott el, többek közt az, hogy a 65 év felettiek 90 százaléka be van oltva, ami nem volt igaz, de utána az Operatív Törzs is ezt kommunikálta. Ezen kívül nem beszélt egyáltalán a rekordhalálozásokról, de az „oltásellenes ellenzékről” ismét, dacára, hogy az ellenzék mindenkit oltásra buzdított, valamint kiemelte a vakcinázás fontosságát, miközben külföldi példák mutatták, hogy a vakcina mellett a tesztelésekkel is jelentős eredményeket lehet elérni, mert kiszűrhetők a potenciális fertőzödtek, de ezt a magyar kormány nem tartotta fontosnak.[381][382] Arról is beszélt, hogy május 10-én nyitják meg az iskolákat és csak írásbeli érettségik lesznek, erre a PDSZ úgy reagált, hogy az iskolákat tartsák zárva, a digitális oktatás megtartásával, amit terjesszenek ki az óvodákra is, de kritizálták a munkavállalók és a munkáltatók valódi támogatásainak, főleg a bérkompenzáció hiányát is, valamint követelték a felmondási tilalom elrendelését.[383] Egy pedagógusok körében végzett reprezentatív közvéleménykutatás is azt mutatta, hogy a pedagógusok elsöprő többsége nem ért egyet az iskolák megnyitásával, mert magasnak ítélik az egészségügyi kockázatot.[384]

Polémia lett az is, hogy a járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság rendező városai közül egyedül Budapest számolt teltházzal a rekordszámú magyar halálozási adatok árnyékában, mert a kormányzat optimista becslése szerint a tervezett júniusi meccsekig kialakul a nyájimmunitás.[385] (Magyarországon a járvány alatt korábban is megtartottak nagyobb focimeccseket.)[230][262]

Civil és közösségi kezdeményezések

Idős emberek számára készített felhívás egy kaposvári társasházban

Már a járvány kezdeti szakaszában egyre több járványügyi szakember hangoztatta, hogy a betegség terjedését legjobban úgy lehet lassítani, ha minden állampolgár minél kevesebbet tartózkodik közösségekben, ha teheti, otthon marad egész nap, akár heteken át. A „Maradj otthon!” felhívást a közismert hírességektől kezdve az „egyszerű emberekig” egyre többen terjesztették, főként a világhálós közösségi oldalakon. Otthon maradásra biztató „karanténdalokat” írt például Kovács András Péter,[386] FankaDeli,[387] a Fatal Error,[388] a Csík zenekar,[389] a KFT,[390] Nagy Feró,[391] Csík János[392] és a Republic[393] is. Online koncertet adott a Tankcsapda,[394] és alakult egy úgynevezett karanténszínház is.[395] Március 21-én indult újra a Maradj Otthon! Fesztivál, amelyhez számos előadó csatlakozott.[396]

Több városban önkéntes csoportok szerveződtek, amelyek tagjai olyan, többnyire fiatal emberekből állnak, akik vállalták, hogy segítenek az otthonukba bezárkózott idős embereknek vásárolni illetve gyógyszereiket kiváltani.[397]

Egy közösségi oldalon szerveződött csoport kezdeményezésére minden nap este 8 órakor a mozgalomhoz csatlakozó személyek erkélyükre vagy például házuk ablakába kiállva tapsolni kezdenek, hogy így fejezzék ki nagyrabecsülésüket és bíztatásukat az egészségügyben és a szociális ellátásban az ezekben a hetekben megnövekedett tehertétel mellett dolgozó emberek irányába.[398] Egy alkalommal több száz taxis gyűlt össze a budapesti Hősök terén, ahol dudálással nyilvánítottak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak.[399]

A HWSW informatikai hírportál programozói versenyt hirdetett, amelyen több kategóriában kell majd elkészíteni a versenyfeladatokat:

  • Ments életeket!
  • Ments meg közösségeket!
  • Ments meg vállalkozásokat!
  • Mentsd meg az oktatást![400]

Hatásai

Sport

A veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése szinte minden sportrendezvényt érintett, ugyanis kimondták: tilos 100 fősnél nagyobb beltéri, illetve 500 fősnél nagyobb kültéri rendezvényeket tartani az ország területén. Ennek következtében a labdarúgó-bajnokság soron következő, 25. fordulójának mérkőzéseit már zárt kapuk között kellett megrendezni.[401] (Az 55 UEFA-tagállam bajnoksága közül már csak 6-ban rendeztek az ezt követő hétvégén mérkőzéseket, köztük volt az NB1 is.[402]) Március 16-án született döntés arról, hogy a teljes bajnokságot felfüggesztik, még zárt kapus mérkőzések sem lesznek.[403]

Március 11-én befejezettnek nyilvánították az elődöntőknél tartó és a magyar jégkorong bajnoki címről is döntő Erste Liga szezont,[404] majd 13-án minden alacsonyabb osztályú és korosztályos bajnokságról is hasonló döntés született.[405] A Magyar Kézilabda-szövetség március 14-től minden bajnokságot és kupasorozatot felfüggesztett,[406] és ugyanezt a döntést hozta meg a Magyar Vízilabda-szövetség is.[407] Szintén leállt Magyarországon a kosárlabda- és a röplabda-bajnokság,[408][409] valamint elhalasztották a március végére tervezett magyar úszóbajnokságot is.[410] Továbbá a Magyar Karate Szakszövetség versenynaptárába tartozó karate versenyeket ideiglenesen elhalasztották.[411] Március 13-án lemondták a Giro d’Italia kerékpárverseny három magyarországi szakaszát,[412] 17-én pedig májusról októberre halasztották a legrangosabb hazai verseny, a Tour de Hongrie időpontját.[413]

Mivel Bulgáriában is vészhelyzetet hirdettek, ezért legalább március 29-ig tilos minden sportesemény megtartása Bulgáriában, emiatt a március 26-ra tervezett bolgár–magyar Európa-bajnoki pótselejtező labdarúgó-mérkőzés is halasztásra került.[414] Március 16-án a Magyar Ökölvívó Szövetség a londoni olimpiai kvalifikációs tornán szereplő sportolók azonnali evakuálását jelentette be.[415] Március 17-én a 2020-ra tervezett labdarúgó-Európa-bajnokságot, aminek egyik társházigazdája Magyarország lett volna, az UEFA egy évvel elhalasztotta.[416] Ugyancsak későbbre halasztották a május 11–24 közöttre tervezett vizes Európa-bajnokságot is, aminek a budapesti Duna Aréna adott volna otthont.[417] Április 9-én a Magyar Kézilabda Szövetség és a Magyar Röplabda Szövetség is úgy döntött, hogy befejezettnek tekinti a szezont és nem avatnak bajnokot.[418][419] Május 11-én a Magyar Vízilabda-szövetség törölte a teljes hazai szezont.[420]

Miután májusban jelentősen javult a járványhelyzet, újra engedélyezetté váltak először az edzések, majd a zárt kapus sportrendezvények, később pedig a szabadtéri rendezvényekre már a nézők is bemehettek. Az NBI 70 nap szünet után, május 23-án indult újra,[421] a közönség először a következő hétvégén lehetett jelen.[422]

Jegyzetek

  1. Priorities for the US Health Community Responding to COVID–19 (angol nyelven). Johns Hopkins Egyetem, Center for Health Security, 2020. március 3. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  2. Viruses and apoptosis. (angol nyelven), 1999. január 7. [2019. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  3. A koronavírus tünetei és kezelése. egeszsegkalauz.hu, 2020. március 17. [2020. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  4. Akut légzési elégtelenség. vitalitas.hu. [2017. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  5. Akut légúti distressz szindróma (ARDS). egeszsegkalauz.hu, 2017. március 16. [2020. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
  6. Karanténban helyezik el a Vuhanból kimenekített magyarokat. Híradó, 2020. február 2. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  7. Hazamehettek a Vuhanból hazahozott magyarok a kórházból. Magyar Nemzet, 2020. február 16. [2020. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  8. Molnár Réka; Pálúr Krisztina: Fogynak a maszkok és a fertőtlenítők, de már a konzerveket is viszik itthon a koronavírus miatt (magyar nyelven) (HTML). Index.hu. Index.hu Zrt., 2020. február 26. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  9. Csurgó Dénes: Kormány: Nem indokolt a nagy felvásárlási láz (magyar nyelven) (HTML). Index.hu. Index.hu Zrt., 2020. február 28. [2020. február 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  10. A kereskedelemben nem okozott sokkhatást a koronavírus magyarországi megjelenése. Híradó, 2020. március 6. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  11. Elindult az új koronavírus járványról tájékoztató kormányzati honlap és Facebook oldal. NKI, 2020. március 6. [2020. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  12. Elindította a koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalát a kormány (magyar nyelven) (HTML). Fejér Megyei Hírlap. Mediaworks Hungary Zrt., 2020. március 4. [2020. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  13. Elkapták a youtube-vloggert, aki elkezdte a pletykát Budapest lezárásáról, 2020. március 15. (Hozzáférés: 2020. március 15.)
  14. A PTE professzora lett az országos koronavírus-kutatócsoport vezetője! (magyar nyelven). univpecs.com. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  15. Sikeresen izolálták a koronavírust Magyarországon. hirado.hu, 2020. március 17. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  16. Magyarok izolálták a koronavírust – mit jelent ez?. 24.hu, 2020. március 17. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  17. Országos tisztifőorvos: sikeresen izolálták az NNK laborjában a koronavírust. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 17. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
  18. Koronavírus – Magyar gyógyszerfejlesztés kezdődik. Népszava, 2020. március 14. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  19. Exkluzív részleteket tudtunk meg a koronavírus elleni magyarországi gyógyszer fejlesztéséről. portfolio.hu, 2020. március 17. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  20. Magyar gyógyszert fejlesztenek a koronavírus ellen. Index.hu, 2020. március 17. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  21. Hogyan hat a koronavírus elleni új magyar gyógyszer?. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  22. Megvan az első magyar koronavírus genom. index.hu. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  23. Virológia Pécs. facebook.com. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  24. Pécsi Tudományegyetem: sikerült meghatározni a vírus teljes genetikai kódját. koronavirus.gov.hu. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  25. Kemenesi, Gábor, Balázs A. (2020. május 6.). „Multiple SARS-CoV-2 introductions shaped the early outbreak in Central Eastern Europe: comparing Hungarian data to a worldwide sequence data-matrix” (en nyelven). bioRxiv, 2020.05.06.080119. o. DOI:10.1101/2020.05.06.080119.  
  26. Máté, Varga: Hány SARS-CoV-2-vírustörzsről tudunk? (magyar nyelven). Qubit, 2020. május 25. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  27. Megkezdi a potenciálisan vírusellenes hatóanyagok tesztelését a vírust kutató akciócsoport (magyar nyelven). koronavirus.gov.hu, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  28. a b Megérkezett az első, orvosi eszközöket szállító gép Kínából. Magyar Hírlap, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  29. a b Orbán Viktor újabb jelentős egészségügyi szállítmány érkezését jelentette be. Origo, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  30. Szijjártó: hosszú távra kell berendezkedni a járvány elleni védekezésben. Híradó, 2020. március 28. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  31. Szijjártó Péter: 4 millió maszk és több mint 400 ezer védőruházat érkezett Kínából - videó. Origo, 2020. április 4. (Hozzáférés: 2020. április 4.)
  32. Huszonnégy óra alatt 10,7 millió maszk érkezett Magyarországra. Koronavírus.gov.hu, 2020. április 15. (Hozzáférés: 2020. április 15.)
  33. Szijjártó Péter: Újabb komoly egészségügyi szállítmány jött Magyarországra. Origo, 2020. április 16. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  34. Újabb hat gazdaságvédelmi intézkedést hoztak - a nap hírei. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  35. Megkezdődött az idei érettségi. Origo, 2020. május 4. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  36. Kiderülhet, hányan estek át eddig a fertőzésen hazánkban. Híradó, 2020. május 1. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  37. Fővárosi autós tesztállomás deríti ki, átesett-e már a fertőzésen az alany. Híradó, 2020. május 2. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  38. Koronavírus-vakcinát fejleszt a Pécsi Tudományegyetem egy osztrák biotech céggel közösen (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2020. június 12.)
  39. A Semmelweis Egyetem hallgatója az egyik fertőzött (magyar nyelven) (HTML). Fejér Megyei Hírlap. Mediaworks Hungary Zrt., 2020. március 4. [2020. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  40. a b Pálfi Rita: Koronavírus: két fertőzött van Magyarországon (magyar nyelven) (HTML). Euronews, 2020. március 5. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  41. Önkéntes karanténban volt a Szent István Egyetem fertőzött iráni hallgatója, miután visszajött Iránból. Origo, 2020. március 5. [2020. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  42. MTI; Kovács Attila: Enyhe tünetei vannak a Magyarországon tanuló iráni diákoknak (magyar nyelven) (HTML). Fejér Megyei Hírlap. Mediaworks Hungary Zrt., 2020. március 5. [2020. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  43. Egy 69 éves brit férfi a debreceni fertőzött. Origo, 2020. március 6. [2020. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  44. Debreceni férfi a harmadik koronavírus-fertőzött. Híradó, 2020. március 5. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  45. Diagnosztizálták a negyedik koronavírus-fertőzöttet Magyarországon. Híradó, 2020. március 6. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  46. Koronavírus Magyarországon: négy fertőzött, 39-en karanténban. origo.hu, 2020. március 6. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  47. Diagnosztizálták az ötödik koronavírus-fertőzöttet Magyarországon. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  48. Hétre emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Híradó, 2020. március 8. [2020. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 8.)
  49. Újabb 2 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon: egy iránit és egy magyart. Origo, 2020. március 9. [2020. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  50. Újabb három iráni egyetemistát diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel. Híradó, 2020. március 10. (Hozzáférés: 2020. március 10.)
  51. Újabb magyar nőnél diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  52. Újabb 3 személynél diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 12. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 12.)
  53. Megvan az első gyógyult fertőzött Magyarországon. ATV, 2020. március 12. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  54. Újabb 3 személynél diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 13. [2020. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  55. 50-re nőtt az új koronavírussal fertőzött betegek száma. Koronavírus.gov.hu. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
  56. Müller Cecília: Hat fertőzött van súlyos állapotban. Magyar Hírlap, 2020. március 19. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  57. 103-ra nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma (2020 már 21 - 08:07). koronavirus.gov.hu. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  58. H-UNCOVER. (Hozzáférés: 2020. július 5.)
  59. Nagyon könnyű félreérteni a járványról szóló statisztikákat. index.hu, 2020. március 26. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  60. Koronavírus: Végre kiderült, hogy miért voltak a világon is egyedülállóak a magyar adatok (Portfolio.hu, 2020. július 3.)
  61. Coronavirus World Map: Tracking the Global Outbreak. The New York Times, 2020. december 29. (Hozzáférés: 2020. december 29.)
  62. Koronavírus: fény derült a csökkenő megyei betegszámok rejtélyére. Portfolio, 2020. április 28. (Hozzáférés: 2020. május 13.)
  63. Már 33 idősotthonban jelent meg a koronavírus, 110-en haltak meg. Origo, 2020. május 20. (Hozzáférés: 2020. május 20.)
  64. Coronavirus World Map: Tracking the Global Outbreak. The New York Times, 2020. december 29. (Hozzáférés: 2020. december 29.)
  65. Coronavirus World Map: Tracking the Global Outbreak. The New York Times, 2021. március 4. (Hozzáférés: 2021. március 4.)
  66. Coronavirus World Map: Tracking the Global Outbreak. The New York Times, 2021. március 24. (Hozzáférés: 2021. március 24.)
  67. Orbán: Egy operatív törzs jött létre a koronavírussal kapcsolatban. Hír TV, 2020. január 31. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  68. Az Operatív Törzs Akcióterve a koronavírus-járvány elleni védekezésért. Kormany.hu, 2020. január 31. [2020. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  69. Két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon. Híradó, 2020. március 4. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
  70. Megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtás. BV. (Hozzáférés: 2020. március 8.)
  71. Megkezdte az egészségügyi védőmaszkok gyártását a büntetés-végrehajtási szervezet. Híradó, 2020. február 1. (Hozzáférés: 2020. március 8.)
  72. Emmi: Több ezer doboz maszkot kaptak háziorvosok. Híradó, 2020. március 14. (Hozzáférés: 2020. március 5.)
  73. Bakondi: Magyarország határozatlan időre felfüggeszti az illegális migránsok beengedését a tranzitzónába. Mandiner, 2020. március 1. [2020. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  74. Új információk jelentek meg a magyarországi koronavírus-helyzetről. Portfolio, 2020. március 6. [2020. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 8.)
  75. a b c Biztonsági okokból lemondta a kormány a március 15-ére tervezett központi ünnepséget. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  76. A főpolgármester is lemondja a március 15-i ünnepséget. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  77. Szeged és Székesfehérvár is lemondja a március 15-i ünnepséget. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
  78. Elmaradnak a kaposvári ünnepi megemlékezések, a zászlófelvonást megtartják. Kaposvár Most, 2020. március 9. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  79. Veres Pál polgármester nyilatkozata
  80. Elhalasztják a Műegyetemi Állásbörzét a koronavírus miatt. Híradó, 2020. március 7. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  81. Minden megyében és a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az OMSZ. Híradó, 2020. március 8. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  82. Országos látogatási tilalom lépett érvénybe. Híradó, 2020. március 8. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  83. Hétfőtől Milánóból, Bergamóból és Trevisóból nem fogad járatokat a budapesti reptér. Origo, 2020. március 8. [2020. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  84. Járványvédelmi lépéseket vezet be Budapest. Híradó, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  85. Péntektől felfüggeszti az MVK Zrt. az elsőajtós felszállást. MVK Zrt., 2020. március 12. (Hozzáférés: 2020. március 12.)
  86. Harminc napra mindenkit kizárnak a véradásból, aki február 5. után külföldön járt. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 11. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  87. 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet. net.jogtar.hu, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  88. Koronavírus: Itt vannak a házi karantén szabályai, 2020. március 19. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  89. Záborszky Ede: Főváros: bezárnak az óvodák, bölcsődék, fürdők és az Állatkert (magyar nyelven). index.hu, 2020. március 14. [2020. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  90. Elfogadta a kormány a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport egyes javaslatait. kormany.hu. Magyar Kormány, 2020. március 19. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  91. 3 milliónál több maszkot és 100 ezer tesztet hozott egy újabb repülőgép Kínából, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  92. Jelnyelven és cigány nyelven is elkészült az Országos Mentőszolgálat koronavírus-tájékoztatója, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  93. Óriási áttörés: Magyarország önellátó lesz fertőtlenítőszerből, 2020. március 25. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  94. Tábori kórházat állítottak fel a katonák a Szent László Kórház udvarán, 2020. március 25. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  95. Az ingyenes parkolás is a járvány lassítását szolgálja. Híradó, 2020. április 6. (Hozzáférés: 2020. április 6.)
  96. Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország egészére. Híradó, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  97. Koronavírus: Kihirdette a kormány a veszélyhelyzetet. Origo, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  98. Veszélyhelyzetet rendelt el a kormány. Index.hu. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  99. Gulyás: az operatív törzs veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak. Népszava, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  100. Koronavírus: Kihirdette a kormány a veszélyhelyzetet. origo.hu, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  101. Bezárnak a mozik, a színházak, minden nagyobb esemény elmarad Magyarországon. Index.hu, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  102. MAGYAR KÖZLÖNY 39. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2020. március 11., szerda 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet Veszélyhelyzet kihirdetéséről. Magyar Közlöny, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  103. Mit jelent a különleges jogrend és a vészhelyzet kihirdetése?. origo.hu, 2020. március 11. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  104. Emmi: minden iskolai programot, ünnepséget mondjanak le az intézmények!. koronavirus.gov.hu, 2020. március 11. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  105. Gönczi Gergely: A kármegosztás jogintézménye a lex Rhodia tükrében, kitekintéssel annak modern továbbélésére. Szegedi Tudományegyetem, 2012. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  106. Bezárnak a mozik, a színházak, minden nagyobb esemény elmarad Magyarországon, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  107. Orbán szerint biztosan lesznek csoportos megbetegedések, és valószínűleg halálos áldozatok is. 444.hu, 2020. március 13. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  108. Megkezdődik a járványügyi mobil konténerkórház építése Kiskunhalason. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 15. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 15.)
  109. Orbán Viktor 21:15 órakor bejelentést tesz! Kövesse élőben!. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 13. (Hozzáférés: 2020. március 13.)[halott link]
  110. Módszertani ajánlás az oktatás megszervezésére a koronavírus-járványban bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarendre. oktatas.hu. Oktatási Hivatal, 2020. március 14. [2020. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  111. A KRÉTA-rendszert javasolja az Oktatási Hivatal a távoktatáshoz. index.hu, 2020. március 14. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  112. Megjelentek a rendeletek a koronavírus-járvány elleni védekezésről. Híradó, 2020. március 14. (Hozzáférés: 2020. március 15.)
  113. Orbán Viktor is felszólal ma az Országgyűlésben - kövesse a fejleményeket tudósításunkban. Origo, 2020. március 16. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  114. Kijárási korlátozást vezetnek be. Koronavírus.gov.hu, 2020. március 27. (Hozzáférés: 2020. március 27.)
  115. Szolgálatba álltak a kórházakat segítő kórházparancsnokok. Híradó, 2020. március 30. (Hozzáférés: 2020. március 30.)
  116. Operatív törzs: április 19-ig kell kiüríteni a kórházi ágyak felét a koronavírusos betegek fogadására. Napi.hu, 2020. április 15. (Hozzáférés: 2020. április 20.)
  117. https://nepszava.hu/3069987_koronavirus-a-magyar-elkulonitesi-eljaras-ahogy-egy-irani-diaklany-latja
  118. Varga Mihály: a járvány hatásainak megfelelően fog reagálni a kormány. infostart.hu, 2020. március 10. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  119. Archivált másolat. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 18.)
  120. Törlesztési moratórium | Bank360 (magyar nyelven). bank360.hu. [2020. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  121. Hatalmas bejelentés: holnaptól minden személyi kölcsön maximum 5,9 százalékos THM-mel igényelhető | Bank360 (magyar nyelven). bank360.hu. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  122. Orbán Viktor hitel-, adó- és járulékfizetési moratóriumot jelentett be. Magyar Nemzet, 2020. március 19. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  123. Megjelentek a közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek. koronavirus.gov.hu, 2020. március 19. [2020. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  124. Folyamatos lesz az egyeztetés a Bankszövetség és a kormány között. Magyar Nemzet, 2020. március 19. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  125. A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot. Híradó, 2020. április 6. (Hozzáférés: 2020. április 6.)
  126. Vidéken újraindul az élet hétfőtől. Híradó, 2020. május 3. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  127. Megszűnik a kijárási korlátozás Budapesten is. Híradó, 2020. május 18. (Hozzáférés: 2020. május 18.)
  128. A bölcsődék és óvodák visszatérnek a normális működési rendhez. Híradó, 2020. május 24. (Hozzáférés: 2020. május 25.)
  129. A külügyminiszter bejelentette, hogy újabb magyar határátkelők nyílnak meg. Híradó, 2020. június 10. (Hozzáférés: 2020. június 13.)
  130. Holnaptól szabadon átjárható a határ Magyarország és Románia között. Híradó, 2020. június 16. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  131. Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás. Koronavírus.gov.hu, 2020. június 12. (Hozzáférés: 2020. június 13.)
  132. Feloldották a kórházi látogatási tilalmat. Koronavírus.gov.hu, 2020. június 13. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  133. Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség. Koronavírus.gov.hu, 2020. június 18. (Hozzáférés: 2020. június 18.)
  134. Térképen a piros, a sárga és a zöld jelzésű országok. Koronavírus.gov.hu, 2020. július 12. (Hozzáférés: 2020. július 14.)
  135. A kormány kihirdette a legújabb védelmi intézkedéseket. Koronavírus.gov.hu, 2020. november 10. (Hozzáférés: 2020. november 11.)
  136. Már lehet regisztrálni a koronavírus-vakcináért. Híradó, 2020. december 7. (Hozzáférés: 2020. december 27.)
  137. Commission approves BioNTech/Pfizer vaccine (amerikai angol nyelven). POLITICO, 2020. december 21. (Hozzáférés: 2020. december 27.)
  138. Beadták az első védőoltást Magyarországon. Koronavírus.gov.hu, 2020. december 26. (Hozzáférés: 2020. december 27.)
  139. Binnie, Anita Komuves, Benoit Van Overstraeten, Isla. „'Window of hope': Europe begins to launch COVID-19 vaccinations”, Reuters, 2020. december 27. (Hozzáférés ideje: 2020. december 27.) (en nyelvű) 
  140. Beoltották Orbán Viktort. Koronavírus.gov.hu, 2021. február 28. (Hozzáférés: 2021. február 28.)
  141. Országos tisztifőorvos: növelte a lekötött Pfizer-vakcina mennyiségét Magyarország. Koronavírus.gov.hu, 2021. március 1. (Hozzáférés: 2021. március 4.)
  142. Magyarország már a második az uniós beoltottsági ranglistán. Koronavírus.gov.hu, 2021. március 8. (Hozzáférés: 2021. április 6.)
  143. Maruzsa: április elején kezdik meg a köznevelésben dolgozó már regisztrált pedagógusok oltását. Koronavírus.gov.hu, 2021. március 26. (Hozzáférés: 2021. április 6.)
  144. Itt a szakmai ajánlás - A várandósok is kérhetik az oltást. Koronavírus.gov.hu, 2021. március 26. (Hozzáférés: 2021. április 6.)
  145. Szlávik: az oltásokkal csökkenthető a harmadik hullám nagysága. Koronavírus.gov.hu, 2021. február 20. (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  146. Vági Barbara: Ezért lehet hatékonyabb a kínai vakcina a koronavírus mutánsai ellen. Origo, 2021. február 25. (Hozzáférés: 2021. február 26.)
  147. Országos tisztifőorvos: teljesen teret hódított a brit mutáns Magyarországon. Koronavírus.gov.hu, 2021. március 25. (Hozzáférés: 2021. március 26.)
  148. Szigorításokról döntött a kormány. Koronavírus.gov.hu, 2021. március 4. (Hozzáférés: 2021. március 29.)
  149. Orbán: ha eléri az átoltottság a 2,5 milliót, elkezdődhet az újraindítás. Koronavírus.gov.hu, 2021. március 19. (Hozzáférés: 2021. április 6.)
  150. Megjelent a védelmi intézkedések első feloldásáról szóló jogszabály. Koronavírus.gov.hu, 2021. április 6. (Hozzáférés: 2021. április 6.)
  151. Koronavírus: Veszélyes a kormánykommunikáció jelenlegi formája a legnagyobb hazai újságíró-szervezet szerint. Media1, 2020. március 18. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  152. Rombolja a bizalmat a titkolózás, az operatív törzs mégis makacsul hallgat. Népszava, 2020. március 18. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  153. Kovács Zoltán a magyar embereket veti meg, ha így tájékoztat. 24.hu, 2020. március 15. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  154. Megtalálta a közös hangot a kormánnyal a Magyar Orvosi Kamara. 24.hu, 2020. március 19. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  155. Védelem nélkül a frontvonalban. Népszava, 2020. március 21. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  156. Kamara: nincs elég védőfelszerelés az egészségügyi dolgozóknak. 24.hu, 2020. március 11. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  157. Szájmaszkért és kesztyűért esedeznek a gyógyszertárak. Index, 2020. március 19. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  158. Nincs elég védőfelszerelésük a háziorvosoknak. Index, 2020. március 19. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  159. Orbán: Nem igaz, hogy nincs elegendő eszköz. 24.hu, 2020. március 20. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  160. Vagyonokért árulják a szájmaszkot a dörzsölt árusok: nekik bőven van belőle. Pénzcentrum.hu, 2020. március 21. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  161. Újbuda rendelt 50 ezer szájmaszkot, de a 17 millió forintnyi adóra szívesen nemet mondana. hvg.hu, 2020. március 20. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  162. Keletre küldték portyázni a minisztériumi tanácsadót. Végül olyan cégnél talált maszkokat, ahol az apja az egyik vezető 444.hu, 2020. április 17.
  163. Magyarország kötötte a legrosszabb lélegeztetőgép-üzleteket az egész Európai Unióban 24.hu, 2020. augusztus 27.
  164. Folyamatosak a szállítások kínai nagyvárosokból. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  165. Maszknagyhatalom: 50 ezer maszkkal segíti ki a Vatikánt Szijjártó, de Észak-Macedóniának is jut. 168ora.hu, 2020. április 24. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  166. Kormánypárti tapsvihar Szabó Tímea beszéde alatt. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  167. Szabó Tímeának Kárpátaljáról válaszoltak. Szabolcsi Hír, 2020. április 21. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  168. A felvidéki magyarok is üzentek Szabó Tímeának. 888, 2020. április 26. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  169. Közel százezer maszkot készítettek a szakképzésben tanulók. Kapos.hu, 2020. május 3. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
  170. Szerbiának 300 ezer maszkot küldtünk, de a szakképzős tanulók maguknak varrják, hogy el tudjanak menni vizsgázni. 168ora.hu, 2020. május 3. (Hozzáférés: 2020. május 3.)
  171. 5 évet is kaphat, aki valótlanságokkal akadályozza a járvány elleni védekezés eredményességét. Index, 2020. március 22. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  172. Civil szervezetek tiltakoznak a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat ellen. Index, 2020. március 22. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  173. Nem szavazta meg a koronavírus-törvény holnapi elfogadását a parlament. [2020. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  174. Coronavirus disease (COVID-19) advice for the public: When and how to use masks (angol nyelven). who.int. WHO. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  175. Mit tegyen? (2020, március 2 - 10:17). koronavirus.gov.hu, 2020. március 2. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  176. "Ne viseljen maszkot, ha nem beteg!" – ajánlja a tisztifőorvos hivatalos közösségi oldalán. Népszava, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  177. Az egész országban jelen van a koronavírus. Index, 2020. március 18. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  178. Mást gondolnak az orvosok a maszkviselés hasznosságáról, mint Müller Cecília és az NNK. Index, 2020. március 26. (Hozzáférés: 2020. március 26.)
  179. Így áll Magyarország a koronavírus-teszteléssel. Portfolio, 2020. április 22. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  180. Palkovics: Megnézzük, milyen az ország átfertőzöttsége. Index, 2020. április 24. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  181. Hogyan működik a koronavírusteszt, és miért tesztelünk hirtelen 17 ezer embert?. 24.hu, 2020. április 29. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  182. Nem támogatta az ellenzék a felhatalmazási törvény keddi elfogadását. 24.hu, 2020. március 23. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  183. Diktatúrát hoz vagy a járvány elleni védekezés egyetlen eszköze a felhatalmazási törvény?. 24.hu, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  184. Átment a törvény, Orbán megkapta a felhatalmazást. 24.hu, 2020. március 30. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  185. Salátatörvény. (Hozzáférés: 2020. június 1.)
  186. Koronavírus: A salátatörvény már ki is jelölte, mennyire lehet rugalmas egy gumiszabály. 24.hu, 2020. április 4. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  187. Hogyan volt erre idejük? Index, 2020. május 11.
  188. Jourová: A magyar intézkedések nem ellenkeznek az európai uniós joggal. Híradó, 2020. április 19. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  189. a b Kásler miniszter az orvosokra hárítja a kórházkiürítés felelősségét, miután maga rendelte el Mérce, 2020. május 20.
  190. Mindenre felkészültünk az emberi életek védelmében Koronavírus.gov.hu, 2020. április 22.
  191. Ágyfelszabadítás súlyos áldozatokkal. Népszava, 2020. április 14. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  192. Kórházkiürítés miatt küldték haza félig lebénulva, hamarosan meghalt. Index, 2020. április 23. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  193. „Anyám lelkileg összetört” – így megy a kórházak kiürítése 24.hu, 2020. április 15.
  194. Értelmetlen átszervezés: a kórházak kiürülnek, a betegek otthon maradnak 24.hu, 2020. április 15.
  195. Lantos Gabriella: A nyolcezer lélegeztetőgép és a 36 ezer kórházi ágy lett az új kerítés 24.hu, 2020. április 17.
  196. Három oka lehet az óriási, rohamtempójú kórházkiürítésnek Index, 2020. április 18.
  197. Kásler alkotmányellenesen rendelte el a kórházi betegek hazaküldését az EKINT szerint Mérce, 2020. április 25.
  198. Kásler: Soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat kell kiüríteni Index, 2020. május 20.
  199. a b Kásler Miklós a Facebookon hallatja hangját Index, 2020. május 19.
  200. Ledöbbentek az orvosok Kásler szavaitól, a Helsinki Bizottság perel Mfor.hu, 2020. május 26.
  201. A kórházkiürítésekről kért tájékoztatást az ENSZ, Szijjártó jól beolvasott nekik Index, 2020. július 17.
  202. Olyanban reménykedik Orbán Viktor, amire nem nagyon van példa Mfor.hu, 2020. április 29.
  203. Vezénylés és közmunka is lehet Orbán Viktor ígérete Népszava, 2020. április 29.
  204. A Honvédség várja a munkanélkülieket, havi bruttó 161 ezer forintért. fuggetlenhirek.info, 2020. május 20. (Hozzáférés: 2020. május 20.)
  205. Mire megy munka nélkül Orbán munkaalapú társadalma? Index, 2020. április 24.
  206. Miközben dúl a járvány, kormányközeli figuráknak osztottak ígéretes üzleteket Direkt36, 2021. március 9.
  207. Koronavírus-járvány: a magyarok háromnegyede egyetért a díjmentes parkolás bevezetésével. Századvég. (Hozzáférés: 2020. április 20.)
  208. www.facebook.com/vekehu
  209. Megugrott Budapest belvárosában a forgalom. index.hu, 2020. április 9. (Hozzáférés: 2020. április 9.)
  210. Kásler elrendelte: hétfőn újraindul az egészségügyi ellátás Index, 2020. május 2.
  211. Újraindul a magyar egészségügy, de ki fizeti a koronavírus-tesztet? Portfolio, 2020. május 4.
  212. Újraéled a félig fagyott egészségügy, de nem térhet vissza a régi mederbe 24.hu, 2020. május 4.
  213. Hazaküldtek betegeket, mert nem volt koronavírustesztjük, amit az Emmi szerint az állam finanszíroz 24.hu, 2020. május 5.
  214. Elárulta az Emmi: A rendelőkben kell megcsináltatni a kezelésekhez szükséges PCR-tesztet hvg.hu, 2020. május 5.
  215. Mielőtt elindul orvoshoz, inkább telefonáljon! Index, 2020. május 6.
  216. Ismét mindent rendben találtak a Pesti úti idősotthonban Index, 2020. április 12.
  217. 11 nap elteltével reagált a kormányhivatal Karácsony vádjaira Index, 2020. április 21.
  218. Karácsony nyilvánossá tette a Pesti úti idősotthon vizsgálati anyagát 24.hu, 2020. május 5.
  219. Karácsony: A járvány elsősorban kórházakban terjed Index, 2020. május 8.
  220. Nem lehet még fellélegezni. Koronavírus.gov.hu, 2020. április 30. (Hozzáférés: 2020. május 10.)
  221. Zacher: mindegy, hogy van-e egy idősotthonban orvos, ha bejut a vírus, úgyis végigmegy Index, 2020. május 14.
  222. "Levegő után kapkodunk" - új módot talált a kormány az önkormányzatok kisemmizésére Népszava, 2020. május 14.
  223. Egymásnak ment az 1 milliárdos VIII. kerületi elvonás miatt Pikó András és Kocsis Máté Index, 2020. május 14.
  224. Ellenzéki polgármesterek: ne vonjon el több forrást a kormány az önkormányzatoktól Mérce, 2020. május 19.
  225. Jövőre is elveszik a gépjárműadót az önkormányzatoktól Index, 2020. május 26.
  226. Karácsony: Orbán nyíltan hadat üzent az önkormányzatoknak Népszava, 2020. május 26.
  227. Átpakoltak 82 milliárd forintot a Gazdaságvédelmi Alapból a Budapest-Belgrád vasútvonalra 24.hu, 2020. május 16.
  228. A koronavírus miatti mentőcsomagból 36 milliárd forint megy határon túli gazdaságfejlesztésre 24.hu, 2020. május 19.
  229. A kormány gyorsan szétdobott 192 milliárd forintot a gazdaságvédelmi alapból Index, 2020. május 29.
  230. a b Tele van a világsajtó a 10 ezer néző előtt megrendezett Magyar Kupa-döntővel hvg.hu, 2020. július 4.
  231. a b Lehetetlen helyzetbe hozza a fesztiválokat a kormány Index, 2020. július 16.
  232. Pásztor Anna szerint igazságtalan, hogy koncerteket nem szervezhetnek, focimeccseket viszont igen 24.hu, 2020. május 13.
  233. Majka szerint az országban tökéletesen működik a kettős mérce 24.hu, 2020. május 14.
  234. Harcsa Veronika végtelen közömbösséget és tájékozatlanságot érzékel a kormány felől hvg.hu, 2020. július 16.
  235. a b Fluor is kiakadt a lehetséges koncertszigorításokon 24.hu, 2020. május 17.
  236. Gulyás: Elmaradnak az augusztus 20-i ünnepségek Index, 2020. július 16.
  237. Hiába állítja Gulyás, nem tilos alkoholt árulni vagy inni a stadionokban hvg.hu, 2020. július 16.
  238. Augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb zenés rendezvényeket tartani 24.hu, 2020. július 30.
  239. Raktárkoncert lett a garázskoncertből, van már néhány név is, akit a kormány támogat hvg.hu, 2020. augusztus 5.
  240. Fluor Tomi: Fogalmam sincs, mit takar a garázskoncert, de izgatottan várjuk a részleteket 24.hu, 2020. július 31.
  241. További kétmilliárdot kapnak a klubok és a fesztiválszervezők 24.hu, 2020. augusztus 6.
  242. Cenzúrázták a Hétköznapi Csalódások raktárkoncertjét Telex, 2021. január 26.
  243. Magyarics Zoltán: Mellékvonali fűnyíró: újra berántva, 2020. május 22. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  244. 34 vonalon ritkít járatot a MÁV, állítja egy vasúti szaklap. index.hu, 2020. május 23. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  245. Tiltakozás a vasút újabb leépítése ellen. gyarmatihirek.hu, 2020. május 28. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  246. a b Ideiglenes járványügyi menetrendek a regionális vasútvonalakon is. mavcsoport.hu, 2020. május 28. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  247. Tenczer Gábor: Össztűz alatt a vasúti járatritkítás, a bírálók szerint baromság, kártékony, nevetséges. index.hu, 2020. június 4. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  248. Bogtain Bence: Hírlap: az államtitkár adott felmentést a MÁV-nak a járatritkítások előtt a kéthetes menetrend-előrejelzés alól Pesti Hírlap: az államtitkár adott felmentést a MÁV-nak a járatritkítások előtt a kéthetes menetrend-előrejelzés alól. merce.hu, 2020. június 18. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  249. Joób Sándor: Balassagyarmat polgármestere élő videóban mutatta be a vonatritkítás örkényi abszurditását. index.hu, 2020. június 10. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  250. (2020. június) „Örkényi abszurditás a városban”. Gyarmati Hírek, Balassagyarmat XVII. (6.), 5. o, Kiadó: Gyarmati Sajtó és Reklám Kft.. ISSN 1786-0148. (Hozzáférés ideje: 2020. július 20.)  
  251. a b Vas András: Csonka járványmenetrend: már a MÁV szerint is felül kell vizsgálni. nepszava.hu, 2020. június 13. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  252. Pósfai Orsi: Még a MÁV vezérigazgatója szerint se működőképes a vasúti járatritkítás. merce.hu, 2020. június 12. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  253. Augusztus elsejétől tíz regionális vasútvonalon visszaáll a korábbi menetrend. mavcsoport.hu, 2020. július 14. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  254. Pál Tamás: Tíz vasútvonalon visszaáll a régi menetrend. index.hu, 2020. július 14. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  255. Vasút: eltörlik a járványmenetrendet. gyarmatihirek.hu, 2020. július 17. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  256. Újabb tíz regionális vasútvonalon állítja vissza az eredeti menetrendet a MÁV és a GYSEV. mavcsoport.hu. MÁV-csoport (2020. szept. 16.) (Hozzáférés: 2021. feb. 25.)
  257. Széles Nikolett: Októbertől ismét járnak a vonatok az eredeti menetrend szerint. gyongyostv.hu. Gyöngyösi TV (2020. szept. 29.) (Hozzáférés: 2021. feb. 25.)
  258. Halász Péter: Hátra arc! – Helyi érdekű menetrendváltozás. regionalbahn.hu, 2020. július 13. (Hozzáférés: 2020. július 20.)
  259. Orbán Viktor szigorításokat jelentett be - még hónapokig tart a második hullám Napi.hu, 2020. szeptember 16.
  260. Nem tűnik nagyvonalúnak a koronavírusteszt hatósági ára hvg.hu, 2020. szeptember 16.
  261. Hatósági áras tesztelés: egyre biztosabb, hogy az átlagember nem fog jól járni vele hvg.hu, 2020. szeptember 21.
  262. a b „Ha tömegközlekedve is elkaphatom a vírust, akkor miért félnék kijönni a kedvenc csapatom meccsére?” 24.hu, 2020. szeptember 25.
  263. Zugló polgármestere az európai szuperkupáról: Ez nem focimeccs, hanem emberkísérlet 24.hu, 2020. szeptember 22.
  264. Bangóné: emberkísérlet lesz a Szuperkupa-döntő Index, 2020. szeptember 16.
  265. Joachim Löw szerint rossz üzenet nézőket engedni a Szuperkupa-meccsre Index, 2020. szeptember 24.
  266. Őrültség volt Budapesten Szuperkupa-döntőt szervezni? hvg.hu, 2020. szeptember 25.
  267. Lezárja a határokat a magyar kormány Napi.hu, 2020. augusztus 28.
  268. A Szuperkupa külföldi szurkolóinak egy része szabadon jár-kel Budapesten RTL Klub, 2020. szeptember 24.
  269. Egyre több Bayern-drukker mondja le a magyarországi utazást 24.hu, 2020. augusztus 23.
  270. Az UEFA szerint sikeres volt a nézők beengedése Budapesten 24.hu, 2020. augusztus 26.
  271. Teljes a káosz az iskolákban: nincs egységes járványügyi protokoll Index, 2020. szeptember 10.
  272. PDSZ: eddig legkevesebb hat tanár életébe került a koronavírus Index, 2020. szeptember 4.
  273. A PDSZ szerint az összeomlás szélére került az oktatási rendszer a járvány miatt 444.hu, 2020. november 3.
  274. PDSZ a szülőknek: Senki ne küldje óvodába, iskolába a gyermekét Index, 2020. november 8.
  275. Maruzsa: A PDSZ célja nem a védekezés támogatása Index, 2020. november 9.
  276. Egészségügyi törvény: elkezdődött a műtét, de orvosok nélkül 24.hu, 2020. október 9.
  277. Félrement béremelés: pályaelhagyásra készül az egészségügyi szakdolgozók negyede 24.hu, 2020. október 16.
  278. Orvoskamara: Elfogadhatatlan az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény Mandiner, 2020. október 28.
  279. Mi a baj az orvostörvénnyel? Így biztosan nem maradhat - megszólaltak a jogászok Napi.hu, 2020. november 16.
  280. Csak áprilistól lép életbe az orvosok új jogállása, a veszélyhelyzet alatt nem mondhatnak fel az egészségügyi dolgozók Mérce, 2020. november 29.
  281. ALAPTÖRVÉNY-SÉRTŐ A KORMÁNY PASSZIVITÁSA A KORONAVÍRUS MÁSODIK HULLÁMÁBAN tasz.hu, 2020. szeptember 21.
  282. Orbán megkérte saját magát, hogy legyen vásárlási idősáv? Ez a lényeg, 2020. november 23.
  283. Mire jók valójában a vásárlási idősávok? Ez a lényeg, 2020. november 26.
  284. Újra jön az idősek vásárlási idősávja, de nem mindenki elégedett ATV, 2020. november 23.
  285. Itt a kormány döntése: szombattól vége az idősek vásárlási sávjának Portfolio, 2020. december 11.
  286. Egyetemisták fogják tesztelni koronavírusra a pedagógusokat Index, 2020. november 15.
  287. Megjelent a rendelet az egészségügyi, a szociális és az oktatói dolgozók teszteléséről Origo, 2020. november 19.
  288. Bemutatjuk: így kényszerítik es fenyegetik a Semmelweis-hallgatókat, hogy vegyenek részt a tanárok országos tesztelésében Nyugati Fény, 2020. november 27.
  289. Ebből látszik, hogy összeomlott a kontaktkutatás 24.hu, 2020. november 23.
  290. Ez a kormányzás tökéletes csődje 24.hu, 2020. november 10.
  291. Házon kívül (video) RTL Klub, 2020. december 8.
  292. Sok cifra dolog történt már a járványügyi adatokkal, de ez mindenen túltesz 444.hu, 2020. december 5.
  293. Betelt a pohár a hazai vendéglátósoknál Index, 2021. január 22.
  294. Hiába mentőöv az éttermeknek a házhoz szállítás, egy újabb évig ezt már senki nem bírja ki 24.hu, 2021. január 24.
  295. Vendéglátósok: Az adósságok jönnek, meg az éhenhalás Telex, 2021. január 29.
  296. Palkovics: már közel egymillió embernek nyújt segítséget a Gazdaságvédelmi akcióterv 24.hu, 2020. május 21.
  297. Atlétikai stadionra, turizmusfejlesztésre, vasútépítésre költik a Gazdaságvédelmi Alap milliárdjait 24.hu, 2020. június 3.
  298. Magyar gazdaságvédelem: Semjén-féle vadászati kiállításra és Kósa-féle korcsolyaszövetségnek is jut plusz pénz 24.hu, 2020. június 23.
  299. Fontosabb volt a sport a munkahely-megtartásnál is az Orbán-kormánynak válsághelyzetben Mfor.hu, 2020. június 10.
  300. Karácsony Gergely: fizesse ki a bértámogatást a vendéglátósoknak a kormány Index, 2021. január 29.
  301. A gazdaságvédelemre szánt pénzeknek legfeljebb a negyede mehetett válságkezelésre hvg.hu, 2021. január 19.
  302. Itt is van a rendelet a vendéglátók megmentéséről Portfolio, 2021. február 3.
  303. Magukra hagyták a bajba jutott idegenvezetőket Napi.hu, 2021. március 13.
  304. A Fidesz papírja minden, csak nem oltási terv Ez a lényeg, 2021. január 4.
  305. Úgy tűnik, a kormány épp most borította fel az oltási tervet hvg.hu, 2021. január 22.
  306. Két hónap levelezés után se derült ki, egyáltalán melyik minisztériumhoz tartozik az oltási terv 24.hu, 2021. január 23.
  307. Nem jellemző Európában a magyar kormányzati titkolózás a járvánnyal kapcsolatban hvg.hu, 2021. január 24.
  308. Hiába kérték, Müller Cecília nem adta ki az oltási tervet Index, 2021. január 29.
  309. Szél Bernadett bejegyzése Facebook, 2021. január 29.
  310. A kormány kudarca, ha az emberek tőlünk kérdezgetik, mik a szabályok Telex, 2021. február 4.
  311. Jogosan brüsszelezik-e vakcinaügyben a kormány? Telex, 2021. január 24.
  312. Izraeltől kaptunk Moderna-vakcinát, miközben az uniós keretnek csak a felét hívtuk le Telex, 2021. február 25.
  313. Izrael leállította a vakcinaprogramot, amellyel Magyarországra is 5000 adagot küldtek volna Telex, 2021. február 25.
  314. Moderna-ügy: Gulyás Gergely csúsztat, amikor hazugsággal vádolja az EU-t Telex, 2021. március 9.
  315. Reagált az Európai Bizottság Gulyás Gergely mai kijelentésére Napi.hu, 2021. március 11.
  316. Gulyás közzétette a vakcina-szerződéseket: furcsa körülmények a kínai oltásnál Napi.hu, 2021. március 11.
  317. Minden felelősséget Magyarországra hárít az orosz vakcinaszerződés Euronews, 2021. március 12.
  318. Színjáték lehetett a kínai vakcinát beszerző, zavaros hátterű magyar cég tulajdonosváltása Átlátszó, 2021. március 13.
  319. Az orosz vakcina a szakértők negatív véleménye ellenére kapta meg a magyar engedélyt Telex, 2021. január 25.
  320. Kidobtunk 9 hónapot, amikor megalapozhattuk volna az oltások iránti bizalmat G7, 2021. január 11.
  321. Hogyan rontották el? Az orosz oltás igaz története Napi.hu, 2021. január 25.
  322. Szputnyik: elhallgatott kétségek Népszava, 2021. január 27.
  323. A kormány rendelettel csinált utat a kínai vakcinának, nem kell tovább várnia a szakmai vizsgálatra Telex, 2021. január 28.
  324. Nem tudni, mi alapján adható időseknek a kínai vakcina Telex, 2021. február 24.
  325. Megszólalt a Magyar Orvosi Kamara az új vakcinák szokatlan engedélyezéséről Portfolio, 2021. január 29.
  326. Az ellenzék a kínai vakcinának vizsgálat nélkül utat nyitó rendelet visszavonását követeli Telex, 2021. január 29.
  327. Különutas kockázatok: messze kilógunk az uniós sorból Népszava, 2021. február 2.
  328. Mégsem fogadja el az EU a kínai és az orosz oltást a közös igazolásánál Euronews, 2021. március 13.
  329. Operatív törzs: Egyszerűen nincs elég vakcina az országban Telex, 2021. február 8.
  330. Egyértelmű ítéletet mondtak az olvasók: messze ezt a vakcinát választanák a legtöbben Portfolio, 2021. február 26.
  331. RTL Klub: Azért nem vett a kormány több Moderna vakcinát, mert drágább, mint a Pfizer 24.hu, 2021. február 27.
  332. Most kell dönteniük az egészségügyi dolgozóknak, csak nem tudják, miről Infostart, 2021. február 22.
  333. Továbbra is áll a bál az egészségügyi dolgozók új szerződése körül Infostart, 2021. február 24.
  334. Bedöntheti a traumatológiai és a sürgősségi ellátást a hétfőn hatályba lépő törvény 24.hu, 2021. február 24.
  335. Kincses: Van olyan orvos, akit azzal zsarolnak, hogy ha nem írja alá a szerződést, sehol nem kap majd munkát 24.hu, 2021. február 26.
  336. Fenyegetőzéssel próbálja meggyőzni a Rovó László által vezetett Szegedi Tudományegyetem az egészségügyi dolgozókat az új munkaszerződés aláírására 444.hu, 2021. február 26.
  337. Hétfő éjfélig kell aláírni az új egészségügyi jogviszonyt, de vannak, akik inkább felmondanak Telex, 2021. március 1.
  338. Országos kórházi főigazgató: Az egészségügyben dolgozók 95 százaléka aláírta a szerződést Telex, 2021. március 2.
  339. Miért kellett elveszítenie 4000 embert a magyar egészségügynek? Telex, 2021. március 3.
  340. Teljesen kiszolgáltatottá teszi az ellenzéki városokat Orbán Viktor bejelentése G7, 2020. december 22.
  341. Több mint kétmillió ember lakik ott, ahol aránytalanul sújt le a kormány karácsonyi csomagja G7, 2020. december 30.
  342. Jövőre a túlélésre kell játszaniuk az önkormányzatoknak a kormány megszorításai miatt 444.hu, 2020. december 29.
  343. Orbán Rogánnal kísértette ki a pécsi polgármestert 444.hu, 2021. január 7.
  344. Szisztematikusan csinálják ki az önkormányzatokat Telex, 2021. január 14.
  345. A fideszes polgármesterek támogatják, az ellenzékiek csak szeretnék túlélni az elvonásokat Átlátszó, 2021. január 19.
  346. Karácsony Gergely: A kormány aljas politikai bosszúja a fővárosiak büntetése Népszava, 2021. április 1.
  347. A gazdagabb fideszes városok tízmilliárdokkal több uniós támogatáshoz jutnak, mint a szegényebb ellenzékiek G7, 2021. március 24.
  348. Hosszú sorban álltak egy kaszinó előtt az emberek az Eurocenterben Telex, 2021. január 30.
  349. Belső felvételek egy budapesti kaszinóból, ahol mintha nem is létezne a koronavírus-járvány Telex, 2021. március 2.
  350. Tömegekben gyűlnek a budapesti kaszinózók az ingyenes tombolára Telex, 2021. március 3.
  351. A kaszinók sem maradhatnak nyitva a következő hetekben hvg.hu, 2021. március 4.
  352. Lakosságarányosan már többen haltak meg Magyarországon, mint az Egyesült Államokban Telex, 2021. március 3.
  353. Neoliberális politikát folytat a Fidesz Magyar Hang, 2019. június 7.
  354. Orbán: Vége a nyugati jóléti társadalomnak Index, 2011. július 23.
  355. Video, ATV, Egyenes beszéd, 2021. március 4.
  356. Elhalasztják 74 ezer ember hétvégére tervezett oltását Telex, 2021. március 5.
  357. Bár lefújták a hétvégi SMS-behívós oltást, többen is elmentek az oltópontra, és szerencsével jártak Telex, 2021. március 6.
  358. Egyetlen sikermorzsát sem akar átengedni az ellenzéknek a kormány oltásügyben 24.hu, 2021. március 18.
  359. Karácsony: A kormánynak nem kellenek a fővárosi oltópontok hvg.hu, 2021. március 11.
  360. Szombathely nem, de a fideszes vezetésű 16. kerület engedélyt kapott egy oltópontra 24.hu, 2021. március 18.
  361. Azt írták, visszaküldte a DK-s polgármester a kínai vakcinákat, pedig a kormánymegbízott kérte őket vissza 24.hu, 2021. március 18.
  362. Parlament: a kormány nem csinál semmit, az ellenzék oltásellenes 444.hu, 2021. március 16.
  363. Erősít a Fidesz: kampányt indít az oltásellenesek ellen Index, 2021. április 2.
  364. Egy évbe telt, de a kormány feltalálta az új ellenséget 24.hu, 2021. április 3.
  365. Kásler szerint az egészségügy meg sem rendült, a MOSZ elnöke szerint már dönteni kell, ki kerül lélegeztetőgépre Mérce, 2021. március 29.
  366. Olaszországhoz hasonlította az ózdi helyzetet a kórházigazgató Index, 2021. március 25.
  367. Valami nem stimmel a védettségi igazolványokkal, érthetetlen, mi alapján kerülnek rá adatok Telex, 2021. március 18.
  368. Mire jó a gyakorlatban a védettségi igazolvány? Telex, 2021. március 20.
  369. Titkolja a kormány, hogy mennyit költött az értelmetlen védettségi igazolványokra 444.hu, 2021. április 8.
  370. Életveszélyes az iskolák nyitása a tanárok szerint, bedobták a sztrájkot is Portfolio, 2021. március 25.
  371. Itt a hivatalos kormányrendelet: április 19-én újranyitnak az iskolák Portfolio, 2021. március 27.
  372. Vágóhídon az oktatás? Index, 2021. március 22.
  373. Beoltják a pedagógusokat Index, 2021. március 25.
  374. Megkezdődött a pedagógusok oltása Infostart, 2021. április 1.
  375. Szlávik elmondta, hogy az első oltás nem ad elég védettséget, fél órával később a miniszter már arról magyarázott, hogy a tanárok nyugodtan visszamehetnek dolgozni 444.hu, 2021. április 8.
  376. A szabad tájékoztatás életeket menthet – 28 szerkesztőség nyílt levele Telex, 2021. március 31.
  377. A média azt kérte, hadd tudósítson a kórházakból, erre az oltópontokról is kitiltották Telex, 2021. április 4.
  378. Miért pont 2,5 millió oltottnál nyitna Orbán? 24.hu, 2021. március 19.
  379. Orbán a halálozásokról: Én csak csupa rossz hírt hallok 24.hu, 2021. március 31.
  380. Orbán: Szerdán nyithatnak az üzletek és újraindulhatnak a szolgáltatások 24.hu, 2021. április 6.
  381. Ami az Orbán-interjúból kimaradt 444.hu, 2021. április 9.
  382. Ha már lazítanak, legalább többet tesztelhetnének, de a kormány szerint ez nem indokolt 444.hu, 2021. április 8.
  383. PDSZ: Maradjanak zárva az iskolák és adjanak bérkompenzációt a szülőknek 24.hu, 2021. április 9.
  384. A pedagógusok 87 százaléka nem menne vissza az iskolába hétfőn Index, 2021. április 13.
  385. A nyájimmunitásban bízik a kormány, ezért ígérnek teltházas meccseket az Eb-re Telex, 2021. április 10.
  386. Az otthon maradás fontosságáról rappel Kovács András Péter humorista – VIDEÓ. Híradó, 2020. március 17. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  387. Újabb slágergyanús szerzemény született a karanténban – Megjelent FankaDeli új dala (videóval). Pesti Srácok, 2020. március 21. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  388. A Fatal Error zenekar is csatlakozott a Maradj otthon! kampányhoz. Híradó, 2020. március 20. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  389. Már csaknem egy hete tart a Maradj otthon! Fesztivál. Híradó, 2020. március 27. [2020. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  390. Egy igazi vírusvideóval buzdít otthon maradásra a KFT zenekar. Híradó, 2020. március 29. (Hozzáférés: 2020. március 29.)
  391. A Beatrice szerint továbbra is szóljon a rock, de mindenki maradjon otthon. Híradó, 2020. március 31. (Hozzáférés: 2020. március 31.)
  392. A Maradj otthon! felhíváshoz csatlakozott Csík János és a Mezzo zenekar is. Híradó, 2020. március 31. (Hozzáférés: 2020. március 31.)
  393. A Republic is csatlakozott a Maradj otthon!-kampányhoz. Híradó, 2020. április 2. (Hozzáférés: 2020. április 2.)
  394. Online koncertet adott a Tankcsapda. BeHír, 2020. március 22. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  395. Megalakult az Első Magyar Karanténszínház. Sonline, 2020. március 18. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  396. Már hatvanezren követik a Maradj Otthon! Fesztivált. Híradó, 2020. március 22. [2020. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  397. Kaposváron mintegy 100 önkéntes segíti az idősek mindennapjait. Kaposvár Most, 2020. március 24. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  398. Egyre népszerűbb az egészségügyben dolgozók megtapsolása. Origo, 2020. március 22. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  399. Taps helyett dudáltak a taxisok. Tények, 2020. március 28. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  400. Meghekkelik a járványt a magyar programozók, 2020. március 25. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  401. MLSZ: zárt kapusak lesznek a magyarországi mérkőzések – hivatalos. Nemzeti Sport, 2020. március 11. [2020. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  402. Koronavírus: Európában már csak hat futballbajnokság megy. Nemzeti Sport, 2020. március 14. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  403. MLSZ: azonnali hatállyal felfüggesztették az NB I-es meccseket is. Nemzeti Sport, 2020. március 16. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  404. A Fradi és a Sportklub is bajnok az Erste Ligában. www.jegkorongblog.hu (2020. márc. 11.) (Hozzáférés: 2020. márc. 18.) arch
  405. Vége a szezonnak Magyarországon! www.jegkorongblog.hu (2020. márc. 13.) (Hozzáférés: 2020. márc. 18.) arch
  406. Kézilabda: az MKSZ felfüggesztette a magyar bajnokságokat – hivatalos. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  407. Vízilabda: az ob I-es meccseket és a korosztályos bajnokikat is halasztják. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  408. Röplabda: az MRSZ áprilisig felfüggesztette a magyar bajnokságot. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  409. Koronavírus: szombattól szünetel a kosárlabdaélet Magyarországon. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  410. Koronavírus: a március végi úszó ob-t is elhalasztották. Nemzeti Sport, 2020. március 16. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  411. Ideiglenesen elmaradnak az MKSZ versenyei! (magyar nyelven) (HTML). karate.hu. Magyar Karate Szakszövetség, 2020. 03. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 21.)
  412. Giro d’Italia: lemondták a magyarországi szakaszokat. www.nemzetisport.hu (2020. márc. 13.) (Hozzáférés: 2020. márc. 18.) arch
  413. Koronavírus: a Tour de Hongrie-t is elhalasztották. www.nemzetisport.hu (2020. márc. 17.) (Hozzáférés: 2020. márc. 18.) arch
  414. Koronavírus: elhalasztják a bolgár–magyart – hivatalos!. Nemzeti Sport, 2020. március 13. [2020. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
  415. Ökölvívás: evakuálják sportolóinkat Londonból. Nemzeti Sport Online, 2020. március 16. [2020. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
  416. UEFA: megszületett a döntés, elhalasztják az Eb-t. Nemzeti Sport, 2020. március 17. [2020. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
  417. Vizes Eb: elhalasztották a budapesti kontinenstornát – hivatalos. Nemzeti Sport, 2020. március 20. [2020. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  418. Kézilabda: az MKSZ véget vetett az idénynek, nem hirdetnek bajnokot. www.nemzetisport.hu (2020. ápr. 9.) (Hozzáférés: 2020. ápr. 9.)
  419. Koronavírus: a magyar röplabdás klubidényt is lezárták. www.nemzetisport.hu (2020. ápr. 9.) (Hozzáférés: 2020. ápr. 10.)
  420. Vízilabda: az MVLSZ törölte a 2019–2020-as klubidényt. www.nemzetisport.hu (2020. máj. 11.) (Hozzáférés: 2020. máj. 11.)
  421. Sigér Dávid duplája döntött a nagy gólok mérkőzésén. Nemzeti Sport, 2020. május 23. (Hozzáférés: 2020. június 4.)
  422. MLSZ-ajánlás: hőmérés, alkohol mellőzése – így térhetnek vissza a szurkolók. Nemzeti Sport, 2020. május 28. (Hozzáférés: 2020. június 4.)

Kapcsolódó szócikkek

További információk

This page is based on a Wikipedia article written by contributors (read/edit). Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply. Images, videos and audio are available under their respective licenses. Cover photo is available under CC BY 2.0 license.